Események betöltése

sorry not sorry

  • Ez az esemény elmúlt.
  MU Színház Kőrösy József u. 17
Budapest, 1117 Magyarország
  port.hu
   

Előadásnak álcázott kiállítás és kiállításnak álcázott előadás, melyben toporzékoló
szüzek, alvilági angyalok és veszett szirének erotikus utazásra invitálnak a zsidó-
keresztény erkölcshagyomány szexuáletikai szabályaira, bűnei és bűnhődési formái
körül. Színpadi triptichonunkban három szóló sakkozik egymással előttünk,
mögöttünk, de körülöttünk is. Fétisek és bálványok vörös tengerén a dübörgő orgona
és a csilingelő techno párbaja táncra hívja ősi rituális ösztöneink hatalmát,
legintimebb vágyaink erejét és cselekedeink súlyát.
A “sorry not sorry” című előadás a Biblia szexualitással foglalkozó erkölcsi tanításainak
örökségét, jelenkori társadalmi vetületét vizsgálja három színpadon és három szólón
keresztül, melyekből az egyik a Szentírás szexualitással foglalkozó törvényeire, a másik a
bűnbeesés pillanatára, a harmadik pedig a büntetésekre, bűnhődési formákra reflektál. A
kurált koreográfiákat egy koreografált kiállítási anyag teszi teljessé, amely a bemutatót
követő második napon 10h-16h között látogatható a színházban.

Tervezett program:
október 12.
20:00-20:45: előadás
21:00-21:15: megnyitó: Mélyi József (művészettörténész)
21:15-től: tárlatvezetés: Hegedűs Sándor (tánc szakíró, kritikus)

október 13.
10:00-16:00: nyitott kiállítás
20:00-20:45: előadás 
21:00-tól: tárlatvezetés

sorry not sorry

Előadásnak álcázott kiállítás és kiállításnak álcázott előadás, melyben toporzékoló szüzek, alvilági angyalok és veszett szirének erotikus utazásra invitálnak a zsidó- keresztény erkölcshagyomány szexuáletikai szabályaira, bűnei és bűnhődési formái körül. Színpadi triptichonunkban három szóló sakkozik egymással előttünk, mögöttünk, de körülöttünk is.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás: