Események betöltése

Rendhagyó helyszínen, egy padláson látható áprilistól az Anna Frank jegyzetek című előadás

  • Ez az esemény elmúlt.
 

Az Anna Frank jegyzetek című előadására rendhagyó helyszínen, egy e célra felújított padlástérben kerül sor, amellyel új játszóhelyet is avat a Karinthy Színház.

Az előadás szereplői és nézői együtt járják végig a bezártság, az egymásra utaltság és a tehetetlenség stációit, megjelenítve a kirekesztettség és a stigmatizáció olykor még napjainkban is fellelhető formáit az új játszóhelyen.

A Karinthy Színház az előző színházi évadban mutatta be Vidovszky György rendezésében a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Iskolával közösen készített Anna Frank Jegyzetek című előadását. Karinthy Márton igazgató elmondta, hogy a holokauszt-emlékév alkalmából a produkciót elköltöztetik és áprilistól rendhagyó helyszínen, egy külön e célból felújított, kialakított padlástérben mutatják be ismét a közönségnek.

A Karinthy Színház meghívott színészei – többek között Szalay Mariann, Egyed Attila, Felhőfi Kiss László és Császár Réka – valamint a Nemes Nagy Ágnes Színészképző – összesen 15 közreműködő – növendéke az ismert történetet alapul véve egy ma is aktuális témákat feszegető értelmezésben dolgozza fel a második világháborúból fennmaradt naplót.

„Szituációs játékokkal, a nézők aktív részvételével és beavató drámafoglalkozásokkal egybekötve szeretnénk minden korosztály számára értelmezhetővé, megélhetővé és feldolgozhatóvá tenni az egyszeri történeten túl azt is, ami mindannyiunkkal megtörtént vagy megtörténhet. Azért, hogy ne történhessen meg újra” – hangsúlyozza a színház vezetője.

Az előadás legközelebb április 10-én, 11-én és május 5-én látható 16 és 19 órától a 11. kerületi Thallóczy Lajos utca 1-ben, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola épületében.

Forrás: mti.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»