Események betöltése

Priegl Kvartett a 2B-ben

  • Ez az esemény elmúlt.
  2B Galéria Ráday utca 47
Budapest, 1092 Magyarország
  2B Galéria
Honlap:
http://www.2b-org.hu/
 
   

Priegl Kvartett:
Priegl-Kovács Orsolya-hegedű
Ottmár Anna Magdolna-hegedű
Zárbok Zita-brácsa
Kállay Ágnes-cselló

„Kvartettünk 2013 őszén alakult, amikor felkérést kaptunk egy kortárs vonósnégyes bemutatására. Az együtt muzsikálás olyan nagy örömet nyújtott, hogy mindenképp szerettük volna ebben a formációban tovább folytatni. A vonósnégyes műfaja mindannyiunk számára nagyon fontos, ezért hálásak vagyunk, hogy olyan kiváló együttesektől volt alkalmunk tanulni, mint a Bartók Vonósnégyes, a Shanghai, és az Emerson Kvartettek.
Fontos, hogy műsorunk mindig színesen, változatosan legyen felépítve, lehetőleg több korszakot átívelve. Szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a huszadik századi és kortárs zene még szélesebb körben való népszerűsítésére. Ezen kívül célunk, hogy visszaidézzük a régi korok kamarazenélésének szalon jellegű hangulatát, kisebb koncerttermekben, galériákban, esetleg kávéházakban, ezáltal még ember közelibbé és intimebbé téve azt a közönség számára.
A jövőben szeretnénk külföldön is minél többet fellépni. Ezekre az utakra olyan programterveket készítünk, melyekben előfordulnak vagy akár dominálnak a magyar kompozíciók, egészen a romantikától a még meg nem írt kortárs darabokig.”

Koncert műsora:

J. Haydn: d-moll “Quinten kvartett” Op. 76, No. 2
J. Brahms: G-dúr vonósötös, Op. 111, No. 2
Közreműködik: Polónyi István-brácsa

Priegl Kvartett a 2B-ben

No Description

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás: