„Olyan lesz, mint egy szombat esti buli Budapesten”

A Zsidó Művészeti Napok keretén belül kerül megrendezésre a Tel-Aviv Party elnevezésű esemény a Mazel Tovban, az estén izraeli DJ-k mellett a DART kortárs tánc társulat is fellép majd. Ennek apropóján a társulat művészeti vezetőjével, Varga Kingával és tagjaival Nagy Emesével és Várnagy Kristóffal beszélgettünk.

Honnan jött a Tel-Aviv Party ötlete?

Várnagy Kristóf: Minket nagyon foglalkoztat az interakció a közönséggel, próbáljuk megtörni azt a határt, ahol a színpad véget ér és ahol a nézőtér kezdődik. Ebből született az a gondolat, hogy lehetne-e a kortárs táncot egy másféle közegben prezentálni, hasonlóan a néptánc táncházbeli megjelenítéséhez. A táncházból aztán party lett, ahol azt szeretnénk kipróbálni, hogyan találja meg a kortárs tánc a helyét egy mai buliban.

Nagy Emese: Ez az én Tel-Aviv mániámnak is köszönhető. Két ismerős izraeli DJ-t kértünk fel, hogy játszanak a buliban, az egyikük Nadav Neeman, aki a Kuli Alma, az egyik legfelkapottabb tel-avivi szórakozóhely társalapítója és állandó DJ-je, a másikuk pedig Guy Shomroni, a Batsheva Dance Company volt táncosa. Szerencsénkre mindketten igent mondtak.

Mi lesz a DART szerepe ezen a bulin?

Várnagy Kristóf: Olyan lesz, mint egy szombat esti buli Budapesten, lesz zene, lesz bár és lesz jó társaság, akik amúgy is eljönnének. A különbség viszont, hogy a zene egészen biztos egyedi lesz, mivel a két izraeli DJ olyan zenei világot hoz, amely itthon nem elérhető, mi pedig táncosként fogunk ebben részt venni, rövidebb-hosszabb táncos eventeket szúrunk bele az estébe. Valahogy úgy kell elképzelni, mint régen a revüt vagy a kabarét: van egy társasági esemény, amelyen az emberek részt vesznek, esznek, isznak, szórakoznak, és e mellé még kapnak egy műsort, amit vagy néznek, vagy nem, ez egy elérhető extra program.

Nagy Emese: Amikor úgy érezzük, hogy egy kicsit leülne a hangulat, akkor majd elkezdjük felpörgetni az embereket a táncunkkal.

Hogyan jött létre a társulat?

Varga Kinga: Valamikor 2010 körül kezdtem, akkor még projekt rendszerben dolgoztam, és főként az operaházi táncosokkal működtem együtt. 2013-ban csatlakozott hozzám Emese, és innentől mi ketten lettünk a társulat magja és kreatív szervezője, aztán valamivel később Kristóf is csatlakozott ehhez a belső maghoz. Arra törekszünk, hogy egy állandó társulatot hozzunk létre, amely nem támogatásoktól függ, hanem önállóan, mint DART produkció képes kitermelni a működéséhez szükséges költségeket.

 

http://www.youtube.com/watch?v=aXjY0F8Joqo

Hogyan tudjátok ezt megvalósítani?

Nagy Emese: Úgy, hogy mindenki ezer helyen dolgozik, én például angolt tanítok. A keresetünket pedig a társulatba fektetjük bele, mert ebben látjuk a jövőnket, és reméljük, hogy később ez egy kifizetődő vállalkozás lesz.

Varga Kinga: Próbálunk annyi előadást szervezni, hogy belátható időn belül elérjük azt, hogy ne kelljen már sok más helyen dolgoznunk, hanem a DART termelné ki a havi betevőt.

Miben egyedi a DART?

Varga Kinga: Nálunk úgy készül egy darab, hogy mindenki hozzáadja a saját ötleteit, mindenki részt vesz a koreográfia kidolgozásában, és nincs diktatórikus rendszer, nem mondja meg senki, hogy mi legyen a következő lépés. Azért a koreográfia szerkesztését és a társulat arculatának főbb irányvonalát én, a művészeti vezető határozom meg. Ezen kívül mindig a nézőkkel történő interakciót tartjuk szem előtt, azt figyeljük, hogyan lehet a nézőket minél jobban bevonni a darabba. A legfontosabb szempont, hogy ők jól érezzék magukat.

Nagy Emese: Egy olyan frissességet hoztunk, amely itthon eddig kevésbé volt jellemző. Nem azért megyünk be minden reggel a próbaterembe, mert muszáj időben elkészülnünk egy darabbal, hanem azért, mert ezt szeretnénk csinálni.

Sokat jártatok külföldön. Mennyiben más a kortárs tánc helyzete itthon és azokban az országokban, ahol megfordultatok?

Várnagy Kristóf: Magyarországon a helyzet annyiban más, hogy az általános műveltségi szint alacsonyabb, és ezért nehezebb művészettel foglalkozni. Ha mondjuk Svédországban egy boltos nem tudja, hogy ki az az Andy Warhol, akkor ő bunkónak számít, Magyarországon viszont rengeteg színházi ember, táncos nem tudja, ki az a Warhol vagy ki az a John Cage. Úgy nagyon nehéz csinálni valamit, hogy nem lehet ilyen közös referenciákra hivatkozni, hiába adunk elő egy darabot, ha hiányzik az a közös pont, amely segít a nézőknek eligazodni. Ezért lenne fontos az általános műveltség, hogy könnyebb legyen kapcsolódni, és ez az, amiben Magyarország nagyon le van maradva.

Nagy Emese: Az önállóság és a rugalmasság az, ami szerintem a különbséget jelenti. Nemrég jöttem haza Izraelből, és ott több olyan táncossal is találkoztam, akikkel együtt voltam kurzuson Rómában, Londonban és még több más helyen, mindenki ismer mindenkit, mert mindenki nagyon sokat utazik. Nekem nagyon tetszik, hogy járják a világot és próbálnak minél többet tanulni. Itthon kicsit azt érzem, hogy nehezen mozdulunk egyről a kettőre, mert mindig várunk valakit, aki majd megmondja, hogy merre kell menni.

 

http://www.youtube.com/watch?v=u4SpecLzIek

 

Többször említettétek Izraelt. Honnan jön ez a „Tel-Aviv mánia”?

Nagy Emese: Két évvel ezelőtt voltunk először Kingával a Batsheva Dance Company tíznapos téli kurzusán, és akkor ez rögtön egy nagy szerelem lett a számomra. Az elmúlt másfél évben már négyszer mentem vissza. Szerintem Izrael egyik legnagyobb exportja ez a társulat, és az Ohad Naharin által kifejlesztett Gaga improvizációs technika éppen most kezd jobban a köztudatba kerülni. Ráadásul Tel-Aviv egy új központja lett a kortárs táncnak és a kultúrának úgy általában, ott még a helyi CBA-ban is szaxofonozik az eladó. De nem csak Tel-Avivban, Jeruzsálemben is nagyon virágzik a kulturális élet. Nekem nagyon tetszik még az ottani emberek spontaneitása és életszeretete, az, ahogy a jelenben élnek.