Események betöltése

Pészáh-záró mimuna Chalaban koncerttel

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
 

Pészah-záró mulatság a hosszú kovásztalan napok után. Igazi keleti hangulattal, előadással, marokkói üvegfestéssel, hóra táncházzal és a Chalaban zenekar koncertjével mutatja be az iszlám uralom alatt hajdan virágzó zsidó közösség egyre népszerűbbé váló szokását a Bálint Ház.

Igazi keleti hangulattal várunk: keleti ízek, dallamok és hóra táncház! Lesz laffa, palacsinta, falafel, humusz, saláta, kézműves foglalkozások, zene és tánc!

A belépő tartalmazza az étel és italfogyasztást.

18:00-18:30 “Tavaszünnep a mecsetek árnyékában – Pészáh Casablancában.” – Dr Kárpáti Judit, egyetemi docens előadása

A pészáhot követő Mimuna eredendően a marokkói zsidók ünnepe volt, amelyet Izraelben illetve Franciaországban történő letelepedésüket követően is megtartottak. Így vált ismertté és egyre népszerűbbé az egész zsidó világ számára. Ennek kapcsán az előadó egy képzeletbeli  időutazásra invitálja az érdeklődőket, Észak-Afrika nyugati csücskében, az iszlám uralom alatt élő, hajdan virágzó zsidó közösségbe.

18:00-21:00 Üvegfestés marokkói módra

19:00-19:45 Hóra táncház – a Machol Hungaria csapatával

20:00-21:00 Chalaban koncert

Belépő

Elővételben: 1500 Ft (április 20. csütörtök estig, pénztár nyitva tartás)
Helyszínen: 1800 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.

Facebbok: https://www.facebook.com/events/1265455073572937/

Chalaban zenekar

A Chalaban zenekart a marokkói származású Saïd Tichiti (ejtsd: Tisiti) alapította 1999-ben Budapesten. Köré épül a változó létszámú együttes, amelybe gyakran hív meg különbözõ zenei hagyományokkal rendelkező vendégzenészeket. Saïd Tichiti dél-marokkói sivatagban született, családjának minden tagja autodidakta muzsikus. Gyerekként ösztönösen szívta magába a berber kultúra zenei hagyományait. A marokkói színházművészeti egyetem színész szakán diplomázott, majd ösztöndíjjal 1996-tól két évig nemzetközi kulturális menedzselést tanult Franciaországban, ahol megismerkedett az európai zenei trendekkel. 2000-ben jelent meg első lemezük Moroccan Nomad címmel, amelyben keveredtek a magyar, spanyol, indiai, bolgár hatások, de a zenekar megtartotta afrikai-arab gyökereit is. További albumaik: Moroccan Spring, Albaraka és Transzolok; a Hashish Freee a Chalaban ötödik nagylemeze. Fennállása óta a Chalaban zenekar az afro-arab zene elsőszámú képviselőjévé vált Közép- és Kelet-Európában.

A zenekar tagjai:

Said Tichiti – ének, guembri, Oud és ütőhangszerek
Khalid Moutahir – vokál, percussion
Jelasity Péter – szaxofon
Vázsonyi János – szaxofon
Golovics Feri – dob
Tórják Dávid – bassz gitár
Gob Abdulaziz – ütőhangszerek
Kovács Bálint – gitár

Érdekességek a Mimunáról

✡ A Mimuna az észak-afrikai zsidóság hagyományos ünnepe, melyet a Pészah kimenetele utáni este tartanak, a tavasz kezdetét is jelzi. Egyúttal természetesen visszatérés is a homec ételek fogyasztásához, mint például a kelesztett kenyér és más tésztafélék, melyeket a Pészah idején tilos fogyasztani.

✡ Az észak-afrikai zsidók nagyon erős közösségi életet élnek, ám Pészah idején szigorúan nem látogatják egymást és nem esznek együtt a családok, hogy biztosan be tudják tartani a homec elkerülését. Ezért a Pészah kimenetele a Mimunával hatalmas közösségi ünnep, nagy vendégeskedéssel, vendéglátással.

✡ A Mimuna név eredete: vannak akik úgy vélik, az elnevezés Maimonidesz nevéből ered, az ő születésének vagy halálának időpontját jelöli. Mások szerint a ‘mimuna’ szó a héber hit szóból ered, arab jelentése boldogság.

✡ Szokások: az ünnep Pészah utolsó napján kezdődik meg, napnyugta után. A marokkói és algériai zsidók megnyitják otthonaik kapuját a város minden lakója előtt és bőségesen kínálják az ünnep hagyományos ételeit, édességeit. Az egyik kedvelt ünnepi étel a Mufletta, egy olajos, frissen sült tészta, amely a tortillához hasonló, de könnyebb és édességekkel szolgálják fel, mézzel, lekvárral, vajjal. Az asztalon az ételek mellett helyet kapnak a boldogság, béke, szerencse és termékenység szimbólumai is, az ötös számnak pedig kiemelt szerep jut (mint például öt arany ékszer, vagy 5 babszem, mazsola a sütemény tetején). A sok édes íz az élet „édességét” jelképezi.

✡ Különleges szokás a hennázás: ilyenkor nem elsősorban díszítő henna kerülhet a testre, hanem egy különleges, házasságkötés előtti szokással is össze szokták vonni a Mimunát. Ilyenkor a hennát a tenyérbe helyezik, gézzel lekötik egy rövid időre, vagy pecséttel viszik fel, és így a tenyér közepén egy piros folt lesz. Ez áldást jelentő szokás.

✡ Izraelben a Mimuna népszerű évenként megrendezett esemény, szabadtéri partikkal, piknikekkel, szabadtéri sütéssel. Az Észak-Afrikából Izraelbe települt zsidók családjukkal ünnepelik, a fentiek szerint. 1966 óta hivatalos nemzeti ünnep és más etnikai csoportok is átvették, főleg a Mizrahi régióból.

✡ 2006-ban a marokkói zsidók párizsi közössége első ízben ünnepelte meg nyilvánosan.

✡ Az amszterdami marokkói emigráns zsidók közössége évek óta tartja a Mimunát.

✡ A Bálint Ház 2012 óta minden évben tart Mimuna ünnepséget.

Belépő: 1800 Ft, Kedvezményes jegy 1500Ft
Hűség Kártyával ingyenes

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»