Lehet-e a versenyhátrány zsidó identitásképző mozzanat a XX. század magyarországi képzőművészetében?

1900-1910. A századelő nagyszerű zsidó festői és szobrászai (Fényes Adolf, Bihari Sándor, Iványi Grünwald Béla, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Berény Róbert, Czóbel Béla, Vedres Márk, Telcs Ede és rengetegen mások) a liberális közhangulat miatt nem szenvedtek versenyhátrányt, csakúgy, mint az irodalom területén Molnár Ferenc vagy Bródy Sándor.

1930-1940. Az évtized nyomott politikai hangulata határozott versenyhátránnyal sújtotta vagy/és (Vajda Lajos és Farkas István kivételével) elszürkülésre késztette a nem emigrált zsidó képzőművészeket (Berény Róbert, Vass Elemér), szociofotósokat (például Kálmán Katát, Sugár Katát), építészeket (Forbáth Alfrédot, Breuer Marcellt, a CIAM-osok).

1960-1970. Furcsa másodvirágzás, az Aczél-féle tolerancia népi oldalról versenyelőny-vádakat indukált (többek között az idős Czóbel Béla, Bálint Endre, Anna Margit, Gedő Ilka, Ország Lili, Román György, Barta Lajos, Berczeller Rezső)

Az ambivalencia máig tart.

Az emlékezés felelősség. Jelentős életeseményeinket, családi legendáinkat, közösségünk, városunk, országunk dicsőséges pillanatait és traumáit meg kell őrizni, és folyamatosan karban kell tartani. De ki végzi ezt a munkát? Kinek a dolga az emlékezés, és az emlékeztetés? Ki törli le a port a korábbi események mozdulatlanná merevedett képeiről, hogy a múlt történetei érthetőek legyenek a mában? Kinek a feladata, hogy a következő nemzedékeknek a megfelelő szavakkal adja át ezt a tudást, hogy az övék lehessen, és hogy ők is tovább adhassák? Nekünk, mindannyiunknak. Akár csak jó kérdésekkel. A hittel, hogy újra és újra el kell mondani mindent, újra és újra kicsit másként.

A Bálint Ház nyolc részből álló, és a megszokottól némileg eltérő előadás-sorozatot indít e célból. Művészeket kértünk fel, hogy a maguk eszközeivel vegyenek részt ebben a közös emlékezet-munkában, s a sorozat zárásaként a közben megalkotott új műveiket mutassák be egy kiállításon. A holokauszt témája ezúttal közös tanulás után, a művészek saját nyelvén nyer új, az emlékezésre ma alkalmas formákat.

Előadóinkat, Titeket és Őket hívjuk segítségül egy közös emlékezet-nagytakarításra. Ideje van. Mindig az lesz.