Események betöltése

Lackó Gábor: Lichtig második élete | író-olvasó találkozó

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
 
   

A regény elő- és utóélete, a szerzővel beszélget: Szegvári Katalin

A történelem mellékszereplője

A Holokauszt túlélők és leszármazottaik emlékezetének fehér foltjai

A közvetlen környezetemben élt egy ember, – színt vallok, az apámról van szó – akit sohasem láttam hangosan, olyan igazán jóízűen nevetni, hahotázni, netán röhögni, mint a többi embert általában, legfeljebb néha-néha mosolyogni. De az is mindössze egy halvány, szomorkás mosoly volt, vagy inkább csak egy mosolyféle, és akkor is mintha némán elnézést kért volna valakitől.
Elhatároztam, hogy megpróbálok a végére járni a dolognak. Persze ismertem a történetét, a kettétört életét, sajnos csak felületesen, mert mint minden „rendes” gyerek, én sem kérdeztem, amikor még lehetett volna. Mivel főhősöm alteregóját már nem állt módomban kikérdezni, jobb híján saját magamnak voltam kénytelen feltenni a korábban elmaradt kérdéseket, és megkíséreltem választ találni rájuk.

A könyv a helyszínen kedvezményesen kapható.
Ingyenes program.

Szervezők: Lackó Gábor – lackogabor@yahoo.fr
Aura kiadó, 2016, 238 oldal, ISBN: 9789637913525

https://www.facebook.com/events/187560155393667

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»