Események betöltése

Kitörtek a nők a ciki kategóriából

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
   

Réz Annát és Réz Andrást április 23-án személyesen faggatjuk majd többek között az értelmiség szerepéről, a mai nőkről, személyes múltjukról, arról, hogyan lehet a munkát és a családot sikeresen összeegyeztetni. Várunk mindenkit szeretettel!

Réz Anna filozófus Üvegplafon – Meddig terjed a nők szabadsága? címen tart a nők társadalmi megkülönböztetéséről, a diszkriminációról beszélgetős esteket a Bálint Házban. Szó esett már az üvegplafon jelenségről, a szépségiparról, a szépség pszichológiai hátteréről.

Réz Anna

Gondolom, nem elnyomott kislányként nőttél fel. Miért pont téged kértek fel a női egyenjogúságot hirdető eseménysorozat háziasszonyának?

Réz Anna: Nem kell személyesen érintettnek lenni ahhoz, hogy aktívan foglalkozzunk a nőket ért negatív diszkriminációval. Éppen az nehezíti ezt a témát, hogy a legtöbb lány nem is találkozik a problémával felnőtt koráig, nem is ismerik fel, hogy hátrányos helyzetek sora éri őket. Mert az iskolában a csajoknak áll a világ, az a feltételezés – és szinte elvárás is –, hogy ők a szorgalmasabbak, a jó tanulók stb., aztán jön a fekete leves. Szerencsés vagyok, a CEU filozófia tanszékén 23 évesen kezdtem el a PhD-t, holott a filozófia tanszékeken doktori szinten ugyanolyan kevés a lány, mint az informatikusok körében. Az angolszász analitikus filozófia, amivel foglalkozom, brutálisan vitázós, keményen érvelős ága a filozófiának, ahol rögtön előjön a kommunikációs egyenlőtlenség: sok nő érzi zavarban magát, ha férfival kell vitatkoznia, nem találják előnyösnek ezt a helyzetet, a pasik nagy része viszont elemi késztetést érez, hogy ha nővel találkozik, meggyőzze, letorkolja őt. Így egy diszkomfort érzés alakul ki a nőkben, persze nem véletlenül. Amúgy filozófusként nem foglalkozom gender kérdésekkel, az erkölcsfilozófia a szakterületem, de az angolszász vitakultúra, amelyben van gyakorlatom, hozzájárulhat ahhoz, hogy termékenyen beszélgethessünk ezekről a „női” kérdésekről.

Mennyivel rosszabb nálunk a helyzet a nőket ért hátrányos megkülönböztetés területén mondjuk egy nyugati országhoz képest?

R.A.: A társadalmi egyenlőtlenség nők és férfiak között egyetemes probléma, de a mértékben van különbség. Szerintem jó irányba fejlődünk. Például 1997-ben abban a gimnáziumban, ahova jártam, a lányok még varrtak és főztek, és a fiúknak számítástechnika órájuk volt, de egy szülőnek sem tűnt fel, hogy ez nincs így rendben. Azért szerencsére ma már nem itt tartunk.

Miben mérhető, hogy jó irányba haladunk?

R.A.: A köz- és a politikai beszédben is nagyon erősen jelen van a téma. Viszonylag friss fejlemény, hogy a politikai kommunikációban a nők célcsoportként is ott vannak,. És rengeteg esemény zajlik országszerte: november 12-én tartották Budapesten a Nőkongresszust, előtte volt egy HVG-s esemény, amelyen előadtam, szinte minden estére jut egy romkocsmás beszélgetés a nők helyzetéről. Ez persze lassan hat ki arra, hogy mondjuk büszke nőverőkből egyre kevesebb legyen, de az biztos, hogy mára a feminizmus kitört a ciki kategóriából. Egyre több nő foglalkozik a témával, egyre tudatosabbak, úgyhogy optimista vagyok. Szerencsére az Üvegplafon esteken vannak pasik is, az elsőn például a résztvevők negyede férfi volt és ez jó arány.

Mit kellene még tenni?

R.A.: Például a tényeket, a lesújtó adatokat még szélesebb körben publikálni, hogy milyen bérkülönbségek vannak, hogy ahogy megyünk följebb a ranglétrán, egyre kevesebb a nő és a fizetésük is jóval alacsonyabb, hogy minden negyedik nőt fizikailag bántalmaznak az élete során. Észre kell venni, hogy rengeteg problémát okoz, ha az emberi interakciók mozgatóelve a nemek közti különbség. Szélesíteni kell a perspektívánkat és akkor nem leszünk „vakok” a köztünk és velünk zajló jelenségekre.

Réz Anna

A feminizmus még mindig inkább szitokszó, mint dicséret.

R.A.: Feminista az, aki szerint a nőket és a férfiakat egyenlő jogok és bánásmód illetik meg, tehát akik elítélik a szisztematikus egyenlőtlenséget. De ez nem összetévesztendő az emberjogi harcosokkal, aktivistákkal. Ha egy nő hangos, netán vehemensen harcol egy számára fontos ügyért, azt különösen nehezen akceptálja a közönség – ez is egyike a nemek közötti számtalan egyenlőtlenségnek, ami megnehezíti, hogy ezekről egyáltalán beszélni lehessen. Egyébként angolszász területeken éppen most próbálnak egy új szót alkotni a feminista helyett, próbálják újracsomagolni az egész „brandet”. Talán az ekvalista (az angol „equality” szóból) lesz az új kifejezés, bár egyelőre még nem sokaknak áll rá a nyelve.

Vétkek és választások az új köteted címe, amelyben a felelősséggel foglalkozol. Kinek a „felelőssége”, hogy 2013-ban még mindig ekkora a társadalmi különbség nők és férfiak között?

R.A.: Társadalmi probléma révén nem lehet egy felelőst megnevezni. Azok tudnak tenni ellene a leginkább, akik döntéshozói pozícióban vannak akár az állami, akár a magánszférában. A nők kisebb befolyással bírnak ma a világban, így a férfiakra hárul a nagyobb feladat. De persze a felelősség kicsit mindenkié. Olyan angolszász szövegek szerepelnek a fordításkötetben, amelyek a morális felelősségről szólnak és 1962-2005 között íródtak. A felelősség kérdése szinte rögeszmémmé vált.

Kiegészítő információk

Az üvegplafon jelenség a nőkhöz kapcsolódó nemi sztereotípiák következtében lejátszódó hátrányos megkülönböztetés. Magyar adatok a nőkről: a KSH szerint a párkapcsolaton belüli fizikai erőszak áldozatainak 91%-a nő, a magyar parlamenti képviselőknek csupán 9%-a nő, a Fizetesek.hu felmérése szerint pedig a nők átlagosan 25 százalékkal kapnak kevesebb fizetést ugyanazért a munkáért, mint a férfiak.

(A cikk eredetileg 2013. novemberében jelent meg a Kibicen)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»