Események betöltése

KARL PFEIFER ÖNÉLETRAJZI FILMJÉNEK ÉS ÚJ KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJA

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
   

A Bét Orim Reform Zsidó Közösség tisztelettel meghívja Önt 2013 november 12. kedd, 18 órára a Bálint Ház Maceszgombóc konferenciatermébe, (1065 Budapest, Révay utca 16) ahol KARL PFEIFER, magyar származású osztrák újságíró lesz a vendégünk.

KARL PFEIFER, akit 1980 és 1987 között újságírói tevékenysége miatt négy alkalommal utasított ki Magyarországról a III/III ideológiai-politikai diverzió vádja miatt.

Pfeifer az 1970–1980-as években a magyarországi demokratikus ellenzék bécsi tudósítója volt. Édesapja 1882-ben Balatonbogláron, édesanyja 1888-ban Lepsényben született. Szülei 1908-ban költöztek Ausztriába. Karl Pfeifer 1928-ban született Baden bei Wien-ben. Az Anschluss után, 1938 augusztus
20-án szüleivel Magyarországra érkezett, ahol egy év alatt Debrecenben megtanult magyarul. 1940-ben a szocialista-cionista Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom tagja lett. 1943 január 5-én elhagyta Magyarországot olyan útlevéllel, amely megtiltotta visszatérését a Magyar Királyság területére.
1943 január 19-én érkezett meg Haifába. Kibucban nevelkedett, 1946-ban a Palmach tagja lett, és közel négyévi katonai szolgálat után 1950-ben szerelt le. 1951-ben visszatért Ausztriába. 1955 őszéig nem kapott beutazási vízumot Magyarországra, ahol akkor még több rokona élt. 1956 október 3–13 között Budapesten tartózkodott. 1962-ig ismét nem jöhetett Magyarországra…

A vendéget bemutatja Dr. RAJ FERENC, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség alapító rabbija.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

https://www.facebook.com/events/526782744065804/

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»