Események betöltése

Hohmecolás Dési Jánossal, vendég: Bródy János

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
 

Dési János újságíró, rádiós és televíziós műsorvezető szeretettel vár minden érdeklődőt vitaest-sorozatának következő izgalmas beszélgetésére.

A 60-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt félévszázad történelmének minden jelentős fordulata. 1964-ben, az érettségi után került az Illés zenekarba, ahol Szörényi Leventével megírták azokat a dalokat, melyek megjelenését tekintik origónak a magyar rock történetében. Az Illés zenekar repertoárjának kialakításával a szövegíró és gyakran dalszerző Bródy János beírta magát a Magyar Kultúra Aranykönyvébe. A dalszövegek forradalmi újítója és a mára már legendává vált zenekar szellemi irányítója sokak számára jelentett iránytűt az akkori társadalom útvesztőiben és személy szerint is példát mutatott az emberi jogok szabad és bátor képviseletével. Ennek következtében komoly konfliktusai voltak a rend szigorú őreivel és 1973-ban államellenes izgatás gyanújával indult ellene vizsgálat. Az Illés zenekar a külső és belső feszültségek nyomását nem viselte el, és az év végén Illés Lajos feloszlatta az együttest.

Bródy János önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött. Az Illés és a Fonográf zenekarban eltöltött évek után olyan dalok születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők jártak akkor, mikor dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés és gondolat. Bródy János a maga szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazta meg nemzedékének álmait és csalódásait, és első felvételeinek népszerűsége következtében hamarosan a hatóságok által gyanakodva figyelt és a hivatalos kultúrpolitikusok bánatára közkedvelt szereplője lett az ifjúsági klubok hálózatának.

Bródy János

A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása járta az országot, ironikus mosollyal idézve a reménytelen szerelem és a beteljesült csalódás közti rövid átmeneti boldogságot, vigasztalva a meg nem valósult álmaikból ébredő szorongókat. Az 1994 végén a régi Budapest Sportcsarnokban tartott előadásról „Volt egyszer egy koncert” címmel koncert CD és később DVD is forgalomba került. 2001-ben, az új évezred kezdetén “Kockázatok és mellékhatások” címmel jelent meg az a zenei gyógyszer, amellyel nem kell orvoshoz vagy gyógyszerészhez fordulni. A lemezen szereplő 12 szám túlnyomó többsége, mint a”Jön a vonat” és a “Meg kéne kapaszkodni”, az életünkben sűrűn előforduló kockázatokról és mellékhatásokról szól. És az emberi jogok védelmében írt “Szabadnak születtél” arra figyelmeztet, hogy törékeny ünnepeink és bizonytalan hétköznapjaink közepette is meg kell őriznünk emberi méltóságunkat.

2006-ban, Bródy János 60. születésnapján a Madách Színház ünnepi műsorában fiatal tehetségek előadásában saját dalaival köszöntötték fel a szerzőt, aki sokféle tevékenysége mellett még mindig gyakran volt vendége kisebb-nagyobb színpadoknak. Ezt az előadást örökítette meg a „BRÓDY 60″ című DVD, melyen az extrák között néhány régebbi felvétel is megtalálható. A Kossuth-díjas zeneszerző – szövegíró – előadóművész életművét sokféle díjjal ismerték el, legutóbb 2011 tavaszán a Fonogram életműdíját vehette át. Ekkor jelentette be, hogy elfogadta az EMI felkérését egy új album készítésére, és július végére a Fodo Sound Stúdióban elkészültek a felvételek.

Bródy János a rá jellemző iróniával a magyarock hangfoglalásáról szóló zenei Feszty-körképnek nevezte a 14 dalból álló zenei novelláskötetet, mely most is hasznos és tartalmas segítségül szolgál az eltűnt idők nyomában járó felfedezőknek, valamint kockázatok és mellékhatások nélkül erőt ad és vigaszt nyújt az utca másik oldalán járóknak is.

Jegy


Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.

Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a nataliafo@jdc.org címen. 

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»