Következik: 

Tévét 9, 5779 · 2018. december 17, hétfő
Események betöltése

Hanukatalizátor Díjátadó

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
   

A Hanukatalizátor-díj 2018. átadó ünnepségén két korábbi hagyományunkat szeretnénk feléleszteni, és egy izgalmas plusszal kiegészíteni.

Idén ismét elhívjuk a zsidó közösségben dolgozó szervezetek tagjait, és az érdeklődő egyéneket, hogy így év végén koccintsunk és legyünk együtt, beszélgessünk, találkozzunk kötetlen keretben.

Ismét ebben a közegben szeretnénk a díjat átadni a nyerteseknek, mert hisszük, hogy ha mi választunk magunk közül LEG-eket, akkor megérdemlik, hogy a reflektorfény és üdvrivalgás ne csak virtuális legyen.

És örömmel jelentjük be, hogy egy jeles előadást is ajándékba adunk magunknak: Kovács András történész idén publikált kutatásának prezentációját hallhatjuk a díjátadó keretében – hogy éppen azok hallhassák első kézből annak tanulságait, akik annak a közösségnek így vagy úgy a motorjai, amelyről a kutatás szól.

❗ A díjazottak kiválasztása közönségszavazás útján történik december 2. és 9. között a www.hanukatalizator.hu oldalon.❗

Mivel a helyek száma korlátozott, kérünk Titeket, hogy regisztráljatok a Díjátadóra a web.balinthaz.hu/Event/hanukatalizator_dijatado_2018-12-12 oldalon.

Mindenkit várunk szeretettel!
______________________________________________________

Részletes program

18:00 – 18:15 Érkezés

18:15 – 19:00 Kovács András előadása

19:00 Díjátadó

19:10 Koccintás, finomság, beszélgetés…

  • JEvents Android JEvents IOS
  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Kibic

FREE
VIEW