Események betöltése

Halpern és Johnson Székhelyi Józseffel és Trokán Péterrel

  • Ez az esemény elmúlt.
  Hatszín Teátrum Jókai utca 6
Budapest VI., Magyarország
   

Joseph Halpern nemrég töltötte be a hetvenet, morcos, hirtelen haragú férfi; hajdanán kétkezi munkásként dolgozott, jó ideje azonban saját vállalkozását irányítja. (A cége kartondobozokat gyárt.)
Dennis Johnson szintén hetven körüli, elegáns, kifinomult, visszafogott, választékos modorú úr; mielőtt nyugdíjba vonult, okleveles könyvvizsgálóként dolgozott. (Véletlenül sem mondaná, hogy könyvelő.)
A két férfi még sosem találkozott, és egyértelműen nincs bennük semmi közös. Látszólag. Ám a találkozás elkerülhetetlen, és amikor végre megtörténik, fény derül arra is, hogy ők ketten valamiben nagyon is hasonlítanak…
Ahogy kezdik megismerni egymást, régi titkok, ötven éven át elhallgatott hazugságok kerülnek felszínre. Halpernnek és Johnsonnak sok mondanivalója akad a házasságról, az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy milyen kevéssé ismerhetjük azt az embert, aki a legközelebb áll hozzánk.
Szereplők:
Székhelyi József – HALPERN
Trokán Péter – JOHNSON
Alkotók:
Borgula András – Rendező
Hlinka Mónika – Fényterv
Marcsa Barbara – Produkciós vezető
Gyarmati Dóra – Díszlet, jelmez
Németh Virág – Dramaturg
Kern Dóra – A rendező munkatársa

Valamint:
Antal Anna,
Kondor Kitti,
Lohonyai Katalin,
Németh Orsolya,
Schallinger Zorka,
Petkovics György
https://www.facebook.com/events/150698379095229

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás: