Események betöltése

Generációk: Rosenstein Tibor és Róbert

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
   

Zsidó tojással is készülnek vendégeink, Rosenstein Tibor és Róbert a csütörtöki beszélgetésre. Mindenkit szeretettel várunk március 5-én, 18 órakor a Bálint Házba! A Kibic és a Bálint Ház beszélgetés-sorozatának első vendégei az idei év vendéglősének választott, Rosenstein Tibor és fia Róbert, a Rosenstein étterem vezetői, akik szerint akárhonnan jöjjön is egy étel ötlete, az a fontos, hogy rosensteines legyen.

„Az a gyerek voltam, aki állandóan a konyhában lábatlankodik, és emelgeti a fedőket. Örökké éhes voltam, és cingár – állandóan ettem volna.” Egy szakácsnak pedig mindig van mit ennie – ettől a felismeréstől számítja Rosenstein Tibor, hogy végérvényesen elkötelezte magát a mesterségével. Ebben elmondása szerint nagy szerepük volt az őt felnevelő nagymamáknak, Fáninak és Tecának, akik „látták rajtam, mennyire érdekel minden, ami az ételek körül történik, így már egészen korán fontos dolgokat is rám bíztak”. Nagyanyai örökség a hitvallása is: minden kóser, ami jó. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete által az idei év vendéglősének választott, 71 éves Rosenstein Tibor szakácsként kezdte a pályáját, majd konyhafőnök-helyettes, konyhafőnök lett, ma pedig saját éttermét vezeti fiával Rosenstein Róberttel.

Kik alkotják a pesti zsidóságot ma, a 21. század elején? Kik jelentik a jövőt és kik a közelmúltat? Emberek, akik a saját területükön valami kiemelkedőt, érdekeset alkottak. Hogyan küzdötték fel magukat oda, ahol tartanak, és hogyan képzelik el az elkövetkezendő éveiket? Milyennek látják Magyarországot? És különbözik-e az országról, a jövőről és az egyén lehetőségeiről alkotott véleményük az egyes generációknak? Van-e egyáltalán ellentét a generációk között, lehet-e generációs életérzésről beszélni? 

A mai kommunikációban, a zsidóságról való gondolkodásban elsikkad, hogy hétköznapi témákról, egyéni teljesítményekről beszéljünk, olyan emberekről, akik a maguk területén valami izgalmasat alkottak. A nagypolitika, a hazai és nemzetközi viszonyok elemzése mindent ural, meghatározza a közérzetünket, és természetesen árnyalja a világképünket.

Szánjunk most az egyénre is egy kis figyelmet!

Vendég: Rosenstein Róbert és Tibor
Moderátor: Hidas Judit író, az akibic.hu főszerkesztője

Rosenstein Róbert és Tibor

Jegy


Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.

Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a sajto@balinthaz.hu címen. 

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»