Események betöltése

Folytassuk! 2. Beszélgetés a zsidó és roma közösségekről

  • Ez az esemény elmúlt.
  Mozaik Zsidó Közösségi Hub Ferenciek tere 7-8.
Budapest, 1053 Magyarország
 
   

Előző, július 4-i programunk sikerére való tekintettel, szeretettel várjunk mind a már megjelent érdeklődőket és azokat is, akik lemaradtak akkor, hogy a már megkezdett beszélgetést folytassuk, a témákat bővebben kifejtsük! Mivel a tematikánk nem egymásra épülő, nincs akadálya annak, hogy most csatlakozz!

Érdekelnek a társadalmi problémák és megoldások az oktatás területén? Kíváncsi vagy rá milyen tévhitek keringenek cigány és zsidó témában a köztudatban? Vajon ebből mennyi szivárog be az iskola falai közé?

Ha szeretnél válaszokat kapni, illetve benned is megfogalmazódtak kérdések a kisebbségek kapcsán, jelentkezz a programunkra!

Az eseményünk elsősorban gyakorló pedagógusok, szociális szférában dolgozó szakemberek, egyetemi (pedagógia, andragógia, szociális munka, szociálpedagógia és szociológia szakos) hallgatók számára hirdetjük, de természetesen más területről érkezők a téma iránt érdeklődő jelentkezését is fogadjuk.

A program lehetőséget teremt a résztvevők számára a zsidóságról, a cigányságról és úgy általában a kisebbségi létről érthető és közvetlen módon, személyes történeteken keresztül beszélgetni, valamint gondolkodásbeli segítséget nyújt az előítéletmentes gondolkodásra és a nyitottságra való nevelés terén.

A foglalkozás során megosztjuk a középiskolákban szerzett oktatási tapasztalatainkat is.

A képzési program térítésmentes de regisztrációhoz kötött, minimum 10 maximum 30 résztvevőnek tudjuk egyidőben biztosítani.

Jelentkezés: https://goo.gl/forms/2wD7LC3snXAc0oLY2

Szervezetekről:
Uccu
Célunk, hogy csökkentsük a társadalomban a romákkal kapcsolatos tévhiteket és előítéleteket, hogy mindannyian egy befogadóbb és nyitottabb világban élhessünk. Az elfogadás hiánya leggyakrabban az ismeretek hiányából ered. Magyarországon a cigányellenes emberek jelentős része nem is igazán ismeri azokat, akiket elutasít, ezért mi azon dolgozunk, hogy általános és középiskolás diákoknak teremtsünk lehetőséget a találkozásra és a beszélgetésre roma fiatalokkal.
www.uccualapitvany.hu

Haver
A Haver Informális Zsidó Oktatási Közhasznú Alapítvány elsődleges célja a társadalomban meglévő, zsidósággal kapcsolatos tévhitek eloszlatása. Önkéntes oktatóstábunk elsősorban középiskolai tanulóknak tart interaktív órákat informális oktatási eszközökkel a zsidóságról. A foglalkozások során szituációs játékokkal, gondolatébresztő gyakorlatokkal, moderált vitával és videofilmekkel igyekszünk segíteni a résztvevőknek, hogy egymás véleményére nyitottan, minél több új információval térjenek haza.
www.haver.hu

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás: