Események betöltése

Dixieland és Klezmer – Debrecen Dixieland Jazz Band koncert

  • Ez az esemény elmúlt.
  Casa Tranzit Strada George Barițiu 16
Cluj-Napoca, 400027 Románia
   

Dixieland és Klezmer – A Debrecen Dixieland Jazz Band koncertje a Kolozsvári Zsidó Napok – október 18-21. keretében

A zenekart 1984-ben alapította Gyarmati Zoltán, aki korábban is elismert jazz szaxofonművész volt Debrecenben, és a legendás Debreceni Jazz Quartet tagja. A dixieland megalakulásától fogva számos hazai és külföldi meghívást kapott és 1985 óta a Debreceni
Jazz Napok állandó résztvevője. Ma is büszke arra, hogy két évvel megalakulása után, 1987-ben az Európai Rádió Unió Tonderi Fesztiválján (Dánia) sikerrel képviselte Magyarországot, és már 1989-ben eljuthatott az európai oldtimers zene kiemelkedő ünnepére a Drezdai Dixieland Fesztiválra. A Debrecen Dixieland Jazz Band azóta Európa csaknem összes országában és két alkalommal a jazz őshazájában, az Egyesült Államokban, ezen belül New Orleans-ben is nagy sikert aratott. Ezen túl természetesen a különböző hazai jazz és dixieland fesztiválok rendszeres vendége, a Magyar Rádió mellett Európa számos országa közvetíti műsorait. Sok emlékezetes koncertet adott neves vendégművészekkel (pl. Champion Jack Dupree, Michael White, Eric Alexander, stb.) és rendszeresen lép fel kiváló magyar jazz zenészekkel (Molnár Gyula, Joe Fritz, Gyárfás István, Subicz Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, stb.). A zenekar repertoárjában a népszerű dixieland-örökzöldek és a tagok saját szerzeményei mellett különböző stílusok dixieland-es megszólaltatása is szerepel (klezmer, hot jazz, modern szerzemények). Az együttes munkáját Hajdú-Bihar megye Aranyéremmel, Debrecen Megyei Jogú Város Csokonai-díjjal és Debrecen Kultúrájáért díjjal ismerte el. A Debrecen Dixieland Jazz Band része Debrecen Értéktárának. Legutóbbi elismerése a Megéve-i Jazz Verseny Közönség Díja (2018). A zenekar tagjai: Gyarmati Zoltán alapító, szaxofon; Gyarmathy István klarinét, zenekarvezető; Kovács János trombita/ének, művészeti vezető; Tóth Dániel harsona, Tikász Sándor bendzsó/gitár/ének, Kerekes Imre tuba, Pataji Géza dob, Kovács Marietta Mária hegedű, ének.

(Helyszín: Tranzit Ház: G. Baritiu – Malom u. 16. szám / bejárat a Névtelen utca felől)

//

INGYENES PROGRAM

https://www.facebook.com/events/2205521766346832

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»