Események betöltése

Csányi5-MAZSIKE-ZSER Filmklub

  • Ez az esemény elmúlt.
  Csányi5 Csányi utca 5.
Budapest, 1077 Magyarország
 
   

Beszéljünk az egyik legnagyobbról – Kabos Gyula és az antiszemitizmus

Lovagias ügy – magyar vígjáték, 1936.

Hunyady Sándor Lovagias ügy című darabját 1935-ben mutatták be a Pesti Színházban, annak az egyik legnagyobb sikere lett a harmincas évtizedben. Kabos alakítását – a megalázott, megpofozott főkönyvelő, Virág Andor szerepében – Bálint György mélylélektani tanulmánynak nevezte, Pünkösti Andor szerint Kabos „heroikusan rajzolja meg a pesti kispolgár szenvedését, vágyódását, összeomlását […]”. Vadnai László forgatókönyvíró a remekül megírt, feszes szerkezetű, lélektanilag hiteles darabot átírta: Virág úr megaláztatásának történetét kiszínezte, komikus jelenetekkel egészítette ki, a végkifejletet melodrámaira hangolta, a szerelmi szál pedig mindeközben bárgyú és hiteltelen lett. Kabos Gyula örömét – hogy végre a vásznon is eljátszhat egy komolyabb, tragikomikus szerepet – beárnyékolta, hogy a Székely István rendezte film az 1937. február 11-i Fórum (ma Puskin) moziban tartott díszbemutató után támadások kereszttüzébe került, tüntettek ellene. Február 22-én például a Turul Szövetség nagygyűlése után 80-100 fiatal vonult a Fórum mozi elé demonstrálni. Az eseményt szervező Kémeri-Nagy Imre diákvezér szerint a Lovagias ügy „százszázalékos zsidó film, amelyben a magyar nemzet meggyalázását látja az ifjúság.”

https://www.facebook.com/events/1319770588164694

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»