Események betöltése

Izraeli és zsidó témájú filmek a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

  • Ez az esemény elmúlt.
  Budapest Budapest, Magyarország
  Izraeli Kulturális Intézet
Honlap:
http://www.izraelikultura.hu/
 

A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon több izraeli és zsidó témájú alkotást is bemutatnak. Az eseményen részt vesz Barak Heymann izraeli rendező is, akinek Ki fog szeretni című új filmje a fesztiválon debütál.

Immár harmadik alkalommal kerül sor a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra, melynek keretén belül közel 40 filmet láthatnak a részvevők az egy hét alatt. A fesztiválon részt vesz Barak Heymann is, kinek új filmjét (Ki fog így szeretni?) is itt mutatják be először Magyarországon. Emellett láthatóak lesznek még A színpadon Princess Shaw (Ido Haar) és a Fordrász sztorik (Iris Zaki) című alkotások is.

Az izraeli dokumentumfilmeken kívül több zsidó témájú filmet is bemutatnak a fesztiválon, így a nácik elől Palesztinába menekülő szlovák zsidók útját követő Dunai exodust, vagy éppen az Angyali érintés című alkotást az Auschwitzban „működtetett” Bevándorlási Hivatalról, amely a zsidó lakosok Palesztinába menekülését segítette volna. A gdanski pályaudvar pedig arra a kérdésre keres választ, hogy hogyan történhetett meg 1968-ban, 25 évvel a holokauszt után, hogy zsidó állampolgárokat tömegesen elüldözzenek Európából, Lengyelországból?

 

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»