Események betöltése

Berlin – egy nagyváros szimfóniája

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
 

Virtuális utazásra invitáljuk a kultúra- és filmrajongókat a német film világába, kitekintéssel a kor képzőművészetére és társadalmi hátterére. Az 1920-as évek német filmjeit Bárdos Judit filmesztéta mutatja be.

Az 1920-as években, Berlinben különféle avantgárd irányzatok (expresszionizmus, konstruktivizmus, új tárgyiasság, kubizmus, szuprematizmus) éltek egymás mellett. Német, orosz, osztrák, lengyel, magyar és más nemzetiségű festők tágították a művészet addig ismert határait, és kísérleteztek azzal, hogy mit lehet kifejezni az addig ismert művészi lehetőségek bővítésével, sokszor megtagadásával, vagy éppen ellenkezőleg, megújításával, ahogyan a Virág Judit Galéria nemrég zárult kiállításán láttuk. Berlin a híres művészetfilozófus, Walter Benjamin szavaival „Európa fővárosa” volt.  A képzőművészet mellett az avantgárd művészek az új, izgalmas művészetben, a némafilmben is kísérleteztek.

Részleteket láthatunk majd Robert Wiene Caligari című expresszionista filmjéből, Friedrich Wilhelm Murnau Nosferatu című vámpírfilmjéből és Az utolsó ember című filmjéből, Fritz Lang Nibelungok című filmjéből, és Metropolis című sci-fijéből, valamint Stephan Dudow Üres has című filmjéből, mely Bertolt Brecht forgatókönyvéből készült, a „Neue Saclichkeit” jegyében; és egy korai hangosfilmből, a híres Kék angyalból (r. Josef von Sternberg; Marlene Dietrich főszereplésével).

Részletesen megismerkedünk Walter Ruttmann Berlin – egy nagyváros szimfóniája című filmjével.  Ez a híres „városkeresztmetszetfilm” műfajának alapjait rakta le 1927-ben, azét a műfajét, mely fiktív szereplők és cselekmény nélkül egy nagyváros életét mutatta be különböző idősávokban, az ehhez kapcsolódó sztereotípiákat a ritmus és a montázs által meghaladva. A montázs mint e korszak irodalmának egyik alapgondolata (gondoljunk Alfred Döblin híres regényére: Berlin, Alexanderplatz), a húszas évek filmművészetének is  vezérmotívuma lett, a német, a francia és az orosz filmben egyaránt.  Híres városkeresztmetszetfilmek készültek Párizsról, Nizzáról, Moszkváról is. Ide tartozik az Emberek vasárnap című német film is (Robert Siodmak). MIndezen filmtörténeti érdekességekkel is megismerkedhetünk Bárdos Judit filmesztéta (ELTE) előadásán.

Időpont: 2017. február 2., csütörtök, 18:00 óra

Helyszín: Bálint Ház, 1. emeleti Macesz terem (1065 Budapest, Révay u. 16.)

Részvételi díj: érvényes Mazsike-kártyával és Bálint Ház hűségkártyával: 1000,- Ft, anélkül 1200,- Ft.

Jegyek vásárolhatók a Mazsike irodájában vagy az előadás előtt, a helyszínen.

Bővebb információ és előzetes regisztráció: mazsike@gmail.com

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»