Események betöltése

Az Élet Menete Budapesten 2018.

  • Ez az esemény elmúlt.
 
   

A 16. budapesti Menet – Március 15. tér, Élet Menete szobor
2018.05.13 délután 16:00 óra!

Az éves eseményünk 2018-ban is izgalmas és érdekes programmal érkezik, folytatva hagyományát a békés megemlékezéssel. A remélhetőleg ismételten tömeges menetelés mellett különleges fellépőkkel, közreműködőkkel, videóüzenetekkel készülünk.

A tervek szerint velünk lesz: Rost Andrea, a Sabbatshong együttes, Székhelyi József, Jávori Ferenc Fegya, Müller Péter Sziámi, Kardos Dániel, Pajor Tamás, Oláh Gergő, valamint egy fantasztikus több, mint 50 főből álló gyerekkórus.

Az idei évben szerepet szánunk programunkban a II. Világháború befejezésének, valamint a több ezer résztvevővel együtt szeretnénk köszönteni a budapesti Élet Menete színpadán egy családot, akik közül személyesen lesz jelen a megmentett és az Izrael Állama által „Világ Igaza” díjjal elismert megmentő is.

A megemlékezés díszvendége Majgull Axelsson svéd írónő és Aharon Tamir a nemzetközi szervezet főigazgatója.

A műsorvezető, házigazda szerepére Veiszer Alindát kértük fel.

Sok szeretettel várunk a történelem és a tolerancia menetére mindenkit, a kisgyerekektől a nagyszülőkig!

Találkozzunk 2018. május 13.-án vasárnap délután 16:00-kor a március 15. térnél, az Élet Menete szobornál, ahonnan együtt Menetelünk az Erzsébet hídon keresztül a Friedrich Born rakpartra.
Töltsenek a barátok és a családok együtt egy délutánt, ahol:

• másokkal együtt fejezhetik ki azt, hogy sokszínűek vagyunk
• ápolhatják a múltat és a jövőt
• vár rájuk egy meglepetés könyvbemutató
• sokat megtudhatnak a csekély figyelmet kapó embermentőkről
• megismerhetik Alapítványunk történelmi megemlékezésen kívüli munkásságát is

A magyarországi Élet Menete Alapítvány létrehozását egy civil fiatalokból álló közösség kezdeményezte 2003 októberében, a mára már a világ 55 országában működő hasonló szervezet mintájára azzal a céllal, hogy rendezvényein fiatalok és idősek, közéleti személyiségek, színészek, művészek, sportolók, politikusok felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, együtt róhassak le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás, valamint a demokratikus politikai kultúra mellett. Szerencsére mára már nem csak a zsidó közösséghez tartozó barátaink vannak velünk az antiszemitizmus elleni harcban, hanem minden békében hívő és békét remélő ember is, akik alapítványunkhoz hasonlóan látják, hogy napjainkban is vannak eszmék, amelyek tagadjak a holokauszt megtörténtét, és újra a zsidóság ellen uszítanak.

Az Élet Menete Alapítvány hív minden jóérzésű embert, hogy közös jelenlétünkkel demonstráljunk a kirekesztés, az antiszemitizmus, és mindenfajta előítélet ellen, elősegítve a tolerancia és a múlttal való megbékélés folyamatát.

https://www.facebook.com/events/146790002648164

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»