Események betöltése

Ari Shavit: Hazám, az ígéret földje Könyvbemutató

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
 

Az év egyik politikai könyvszenzációja az arab-zsidó háborúk történetének leírása mellett bemutatja az izraeli államalapítás folyamatát, a zsidó állam fennmaradásáért vívott háborúkat, az izraeli gazdasági csodát és a mai Izrael problémáit, elsősorban a palesztin problémát és azt a küzdelmet, melyet Izrael a nukleáris fegyvereknek a térségben való elterjedése ellen vív.

 A szerző, a Haaretz ismert újságírója, nem vonja kétségbe, hogy az új honfoglalás és az atomernyő felállítása a fennmaradás egyetlen esélye volt a zsidó nép számára, mindemellett állást foglal a megszállt területekről való kivonulás, valamint az iráni atomkapacitás megsemmisítése mellett.
A Hazám, az ígéret földje, melyről a szerző elfogulatlansága és ragyogó stílusa kapcsán az amerikai sajtó már a megjelenés előtt elismerő kritikákat közöl, s mely megkapta a Natan Alapítvány 50 ezer dolláros prepublikációs díját, november 19-én jelenik meg New Yorkban, Londonban, Rómában, Amszterdamban és Tel-Avivban és Budapesten. Részletek a könyvből a Facebookon, a Hazám az ígéret földje című oldalon olvashatók.

 

Bokor Pál, az Atlantic Press Kiadó igazgatója mutatja be a könyvet. A bemutatón részt vesz Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete, és Endrei Judit olvas fel részletet.

 

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás: