Események betöltése

AranyVirág – költészet napi est Erdős Virág költővel

  • Ez az esemény elmúlt.
 

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Költészet Napi estjén idén is az irodalom és a zene játsszák a főszerepet. Az est vendége lesz Erdős Virág költő, valamint zenésztársai, Kirschner Péter (SziámiAndFriends), és Bakos Zita (WeVox), akik Erdős Virág megzenésített verseit adják elő.

Az est vendége lesz még az idén évfordulóját ünneplő Arany János is, akire – természetesen – verseivel emlékeznek a jelenlévők. A szervezők kérik a kedves vendégeket, hogy mindenki vigye magával kedvenc Arany-versét vagy -strófáját.

“tessék ez itt egy kis szuvenír
nem nagy szám azt mondják… lehet
kit izgat ha közben – figyeled? –
bele van írva hogy NEKED”
(részlet Erdős Virág: Szuvenír című verséből)

***

Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár, villám,
Hajnal, korom, szélvész, hattyu, rózsa, hullám,
Délibáb, menny, pokol… ha mind egybevészed:
Recipe – és megvan a magyar költészet.

Adj hozzá, ha tetszik, mintegy fölöslegül,
Holdsugárt, amelynek illatja hegedül,
A remény húrjából ezüst szakállakat,
És fond lángostorrá, mint esőszálakat.

A kétségbeesést álomhabnak véljed,
Takarja be a nap a sötétlő éjet,
Rózsád szeme légyen a roppant ég boltja,
Melyből egy meteor a tengert kioltja.

S ha ez mind nem elég: bundára hasalván
Pislants a leányra egy laposat, csalfán;
Fújad a tilinkót szedtevettés szájjal,
S kenje meg Apolló fürteidet…
(Arany János: Poétai recept, 1852)

A dátum nem elírás! Pészah ünnepe és az április 11-i bő kulturális kínálat miatt a Mazsike április 12-én tartja Költészet Napi estjét.

Dátum: 2017.04.12., szerda, 20:00 óra

Helyszín: K11 Kulturális és Művészeti Központ (Budapest, Király utca 11.)

Jegyárak: érvényes Mazsike-kártyával 1900,- Ft, anélkül 2500,- Ft

Jegyek rendelhetők előzetesen a mazsike@gmail.com e-mail-címen. A megrendelt jegyek a helyszínen vehetők át.

Bővebb információ: http://mazsike.hu/irodalom/aranyvirag-kolteszet-napi-zenes-irodalmi-estunk

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»