Következik: 

Kiszlév 13, 5779 · 2018. november 20, kedd
Események betöltése

Ángel Sanz Briz válaszútja

  • Ez az esemény elmúlt.
  Európai Ifjúsági Központ Zivatar u. 1
Budapest, 1024 Magyarország
 
   

A Limmud Fesztivál keretében vasárnap 13 órai kezdettel Dr. Dobos Erzsébet bemutatja a közreműködésével készült ÁNGEL SANZ BRIZ VÁLASZÚTJA c. spanyol dokumentumfilmet.
A vetítést követően, 14:40-től Dobos Erzsébet előadást tart a filmről.

Ángel Sanz Briz spanyol diplomata 1944-ben Spanyolország budapesti képviseletének vezetőjeként több ezer magyar zsidó életét mentette meg. Ő és a követség munkatársai Spanyolország védelmét igazoló okmányokat állítottak ki számukra: rendes és ideiglenes egyéni és csoportos útleveleket és védleveleket, valamint házakat bérelt a számukra, ahol biztonságban elhelyezte őket, és az akkori szűkös körülmények között ételt is biztosított a számukra. A többi védett házzal szemben, a nyilasok tiszteletben tartották a spanyol házakat, amelyekben gyakorlatilag mindenki megérte a felszabadulást. Amikor Sanz Briz küldetése véget ért 1944 végén, életmentő tevékenységét egy ugyancsak spanyol védett, az olasz Giorgio Perlasca folytatta.

1944 két hőse más-más pozícióból vállalt embert próbáló feladatot. Ez a nagy jelentőségű vállalkozás több mint ötezer ember életének megmentését eredményezte. Közülük több mint ezernyolcszázról név szerint tudunk, mert miután Sanz Briz elhagyta Budapestet, egy jelentéséhez mellékelve hazaküldte a névsort.

Sanz Briz és Perlasca tevékenysége elválaszthatatlanul összefonódott. Kétségtelen, hogy ha Sanz-Briz – hivatalos spanyol háttérrel – nem végzett volna mentőtevékenységet már 1944 nyarától, Giorgio Perlasca tehetetlen lett volna. De ha ő, személyes kockázatot vállalva, nem folytatja a munkát Sanz Briz távozása után, nem végzi tovább a védlevelek kiosztását, nem gondoskodik a védett házakról akár biztonsági, akár élelmezési szempontból, veszendőbe ment volna, amit addig tettek, és a védettek zöme is elpusztult volna.

A film magyar feliratozással van ellátva, teljes hossza 93 perc.
Angol feliratos előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=Kc1rmfYsSDc

Aki a vetítésen és az azt követő beszélgetésen, ill. a Limmud más programjain (http://www.limmudfesztival.hu/#program) szeretne részt venni, az a belépőjegyekről itt tájékozódhat: http://www.limmudfesztival.hu/#register .

Helyszín: Európai Ifjúsági Központ
Bp. II. ker. Zivatar u. 1-3.
Legközelebbi megálló: 91-es és 291-es autóbusz Zivatar u-i megálló
Felszállás: Nyugati tér, Jászai Mari tér, Margit híd budai hídfő
Menetrend: https://bkk.hu/menetrendek/#91
A 4-6-os villamos Mechwart ligeti megállójától 10 perc séta.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Kibic

FREE
VIEW