Jelenleg a honlap 2018.12.10. napi bejegyzései között tallózunk.

  • 15:30
    A Bálint Házban immár több mint egy évtizede minden hétfőn ingyenes örömtáncot tartanak sérült emberek és barátaik számára. Holnap, december 10-én lesz ennek az évben az utolsó találkozó. Jövőre ugyanitt, ugyanúgy folytatódik.
  • 18:00
    Norman Brody főkántor 1986 óta a Palm Beach-i Temple Beth El zenei vezetője, Florida egyik leghíresebb és legnépszerűbb kántora. Sokáig operaénekesként is működött, többek között olyan partnerekkel, mint Placido Domingo. állandó résztvevője az amerikai tévéshowknak, számos díjat nyert egyedülálló hangjával. Emellett saját kórusával bejárta a világot, miközben több tucat CD-t készített.Nógrádi Gergely, a Frankel Leó úti zsinagóga főkántora generációja kiemelkedő tehetséggel megáldott képviselője, aki az elmúlt években négy kontinensen adott koncerteket, rendkívüli sikerrel. 2015-ben Európa elsőszámú kántorhangjának választották az angliai Leedsben tartott kántor-világtalálkozón. A floridai Palm Beachen 2016-ban megkapta a Zsidó Pavarotti címet, 2017-ben Washingtonban pedig A Magyar Kultúra és Művészet Tiszteletbeli Nagykövete kitüntetésben részesítették. 2018 tavaszán Flown Flag capitoliumi elismerést kapott Michael S. Lee amerikai szenátortól Washingtonban. Az elmúlt évtizedben tíz...
  • 18:00
    A következőkkel készülünk: 18:00 Héber/Szövegtanulás (Keleti Dávid rabbival)19:00 Lehetőség vagy probléma?Domán Chana: A szenvedés kihívása20:10- Lativ Plusz Szeminárium: Chumás
  • 19:00
    A mi osztályunk megrázó elbeszélés az egyéni és közös bűnről, a felelősségről, az igazságról, melyre úgy tűnik, senkinek nincs szüksége. A lengyel Słobodzianek egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi, tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX. század borzalmaiban 1925-től napjainkig. A felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt először a bolsevik diktatúra, később a fasiszta terror, majd ismét a kommunista önkény szakítja ketté. A különféle ideológiák elterjedésével elmélyülnek a kölcsönös ellentétek, a jóbarátok árulások aktív résztevőivé és az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak, kezdeti gondtalan közös játékuk a felnőttkor elérésével rémtörténetek sorává alakul. Az autentikus események részleteit felhasználó darab nem csupán a XX. századi komplikált lengyel-zsidó-német-orosz kapcsolatok elé kíván tükröt állítani, hanem egyetemes üzenetet hordoz az emberek közötti...
  • 19:00
    “Istenem, maga nem halt meg…csak nagyon beteg." Ez a hivatalos diagnózisa?- kérdez vissza a kanapén ülő Isten az őt megvizsgáló pszichológustól. Anat Gov izraeli szerző isteni komédiájában azonban nem az a legmeghökkentőbb, hogy a mindenható jön el látogatóba, hanem az, hogy egyáltalán nem szimpatikus.Vajon trükkök vagy csodák történnek a rendkívüli terápia alatt, ahol egy elégedetlen páciens (aki pont az Örökkévaló) és egy tanulási problémákra szakosodott pszichológus beszélget? Meg lehet-e oldani egy kezelés (felvonás) alatt, ami tönkrement az utóbbi párezer évben?Ebben az egyedi hangvételű, különös alapszituációt felhasználó színdarabban egyszerre nevethetjük ki magunkat és a (jó?) Istent is… már aki ki meri nevetni.A földre látogató égi tünemény azzal a szándékkal érkezik a kezelésre, hogy rendbe tegye az “életét" - de hogy miért pont most, és miért pont ide érkezik, és, hogy sikerül- e meggyógyulnia... jaj, Istenem, ezt még nem áruljuk el. Hiszen első a diszkréció: a...
  • 19:00
    Beszélgető-sorozat közéleti, politikai aktualtásokról Beszélgető partner: Kardos András Jegyár: 2500,- Spinoza Színház1074 Budapest, Dob u. 15.+36 1 413 [email protected] Pénztár:Hétköznaponként: 14-18 óráig, előadások napján az előadás végéigHétvégén: az előadások előtt egy órával
« 2018.12.11. --- 2018.12.09. »