Jelenleg a honlap 2018. július 18. napi bejegyzései között tallózunk.

  • 18:00
    A héten a következőkkel készülünk: 16. (hétfő) 18:00 – Héber/Szövegtanulás 19:00 – Muszár Domán Sije: A szerény “Én” 20:10 – Lativ Plusz Szeminárium: Chumás 18. (szerda) 18:00 – Héber/Szövegtanulás 19:00 – Szidur Goldman Elior előadása 20:10 – Lativ Plusz Szeminárium: Misna Szeretettel várunk! ;)
  • 20:00
    Azért szoktam takarékoskodni a szuperlatívuszokkal, hogy megspóroljam az olyan zenészek számára, mint William Parker, Hamid Drake és Assif Tsahar. A jazz jelen idejének legfontosabb figurái közül három, egy színpadon. De ne szaladjunk előre! William Parker az egyik legimpulzívabb bőgőse a műfajnak. 66 évesen igazi “nagy öreg”. Nem vállalnám felsorolni ki mindenkivel játszott, a nála is nagyobb öregek közül, vagy a fénykorukat élő generáció nagyjai közül. És persze a fiatalokkal. Győrben a Mediawave fesztivál workshopján filmezhettem, ahogy magyar muzsikusokkal dolgozott, és most láthatom-hallhatom az izraeli zenészekkel megerősített big banddé bővített William Parker Orchestrát: Yonatan Kretzmer, Assif Tsahar és Albert Beger mellett Tal Abraham, Edith Mintzer, Mill Frankel, Shai Hazan, Freshtman, Ofer Bymel, Daniel Sarid és mások… Nagyon komoly névsor volna ez Parker nélkül is. (július 18.) Hamid Drake: Sugárzó energia és érzékenység egyszerre. Nem egyszerűen dobos, muzsikus a...
  • 19:00
    Kedves Barátaink! Ismét elrepült egy év, így már kereken négy éves az Akácfa utcai gyermekünk. Tavaly bárányt forgattunk, idén emeltük eggyel a tétet és még nagyobb durranással készülünk! A Gyulai Pálinka Manufaktúra közreműködésével lefőzettük a ház saját Mazel Tov kóser házipálinkáját, és az első, sorszámozott szállítmányt épp erre az estére időzítettük. Pálinkás zsúrhoz mérten elhívtuk a Khamoro Budapest Bandet – hogy garantált legyen a macskajaj, a kertben pedig halakat füstölünk majd! T’avas saste thaj baxtale! – Egészségünkre! További információk hamarosan! Asztalfoglalás: reservation@mazeltov.hu +36 70 626 42 80 FB – üzenet
  • 22:00
    Elég a freejazzből! Jöjjön valami kiegyensúlyozottabb muzsika. Ezt nem én mondom, a naptár diktálja. Az Eli Degibiri Quartet. Az izraeli jazz-kedvelőknek nem kell bemutatni őket. Széles érzelmi és dinamikai spektrum, tökéletesen együtt mozgó muzsikusok, kimagasló szólista erényekkel. Mindez távol a mainstream unalmától és az avantgarde szélsőségeitől. Klasszikus kompozíciók jelenidőben. Ha három koncert már turnénak minősül, akkor most egy turné állomásait ajánlom. Három Zappa-klubot: Július 18. Zappa – Tel-Aviv, Raul Wallenberg 24. Másnap július 19. Zappa – Flieman Moshe 4. Az utolsó állomáson különleges vendége lesz a kvartettnek: Ester Rada. Az izraeli-etióp énekesnő már a világhír felé kacsingat. Meg kell ragadni az alkalmat, hogy itthon lép fel, ráadásul ilyen kiváló muzsikusok kíséretében. Július 20. Zappa – Herzliya, a Sara Malkin utca végén, a Kortárs Művészeti Múzeumnál.
« 2018. július 19. --- 2018. július 17. »