Jelenleg a honlap 2017. november 9. napi bejegyzései között tallózunk.

  • 17:30
    A sorozat célja az, hogy a filmekkel bemutassuk az emberi jogok egy-egy kiemelt területét és betekintsünk, hogy hogyan dokumentálja a film a történelmi, társadalmi, politikai, művészeti és közösségi eseményeket és történéseket. Moderátor közreműködésével, a téma szakértőinek bevonásával a látottakat, valamint a kapcsolódó hazai helyzetet és a szükséges tennivalókat elemezzük. A sorozatot Nagy Erzsébet közgazdász, teológus, a Bálint ház külső munkatársa szerkeszti.Moderátor: Bárdos Csaba filmtörténész, filmesztétaIdőpontok: csütörtöki napokon, 17:30-tól kb. 20:30-igA programon való részvétel belépőjegy-köteles, Bálint Hűség Kártyával illetve középiskolás diákoknak ingyenes.Részletek folyamatosan a www.facebook.com/balintfilmklub valamint a Bálint-ház http://web.balinthaz.hu/Jogok_es_felelosseg oldalán találhatók. 2017. november 09. csütörtök, 17:30Az állampolgármagyar dráma, 109 perc, 2016Rendező: Vranik RolandVendég: Vranik Roland rendező és dr. Cake-Baly Marcelo a film...
  • 19:00
    Versszínházi előadás Radnóti Miklós utolsó éveiből. A színpadon megelevenednek a Napló bejegyzései, az eclogák életigenlő gondolatai és a bori notesz verseiből megismert embertelen világban a legvégsőkig kitartó költő embersége. Az est bemutatásra került már korábban, a teljesség igénye nélkül: Budapesten, Szegeden, Nagyváradon és Beregszászon is. "Radnóti Miklós folyamatosan és súlyosan jelen van a magyar gondolkodásban, amely azonban nem tud vele mit kezdeni. Alakja köré legendák szövődnek, odaadó rajongással övezik, a legtöbbet olvasott költők közé tartozik. (...)Egyre mélyebbre tartó élete és egyre meredekebben felívelő költői teljesítménye elemien fontos dolgokat közöl az országról. Látszólag oly nyugodt és bensőséges hangú költészete, amely még a legzaklatottabb pillanatokban is klasszikus mértéktartással szólal meg, nyugtalanító kérdéseket vet fel a hatalom és az egyén viszonyáról. Radnóti azt kérdezte, lehet-e az, aki akar: magyar költő." (Ferencz Győző) Radnóti Miklósra...
« 2017. november 10. --- 2017. november 8. »