Jelenleg a honlap 2016. február 3. napi bejegyzései között tallózunk.

  • Woody Allen 80. születésnapja alkalmából öt klasszikus alkotását tűzi műsorra az Uránia Nemzeti Filmszínház december 1-től február elejéig Budapesten. Az Uránia mozi retrospektív vetítéssorozata a négy Oscar-díjjal elismert, 1977-ben készült Annie Hall című film vetítésével veszi kezdetét. Az alkotást 35 milliméteres filmszalagról játsszák. A szervezők szerint az Annie Hall-t néhány hete minden idők legviccesebb forgatókönyvének választotta az Amerikai Írók Céhe. December 15-én játsszák az 1979-es Manhattan című filmet, január 12-én az 1986-ban készült Hannah és nővéreit, január 26-án a 2001-es A Jade skorpió átkát. Február 9-én a 2002-ben készült Hollywoody történet vetítésével zárul a retrospektív sorozat. A mozi válogatásban felvillannak a rendező kedvenc témái: a szerelmi, bűnügyi bonyodalmak, alkotói válságok és mély önvizsgálatok. A sorozat első két filmjében Woody Allen magyar hangja Kern András, a másik három alkotást eredeti nyelven, magyar felirattal láthatják az...
  • 17:30
    Az arab-zsidó (izraeli-palesztin) konfliktus egy évszázada címmel beszélgetést folytat Lugosi Győző történész Bárdos Csaba filmesztétával és a résztvevőkkel. Deus ex machina (Yadon ilaheyya) - magyarul beszélő, marokkói-palesztin-francia-német romantikus dráma, 90 perc, 2002Házigazda:Bárdos Csaba filmtörténész, filmesztétaA filmrőlAz izraeli Názáretben egyre nő a feszültség, és nem csak a zsidók és a város lakosságának nagyobb részét kitevő arabok között. A palesztinok egymás közötti ellenségeskedése sem csitul, a bennük élő frusztrációkat a legkülönbözőbb módokon vezetik le. Az egyik férfi rutinszerűen a szomszédos udvarba zúdítja a szemetet, a másik kőtörő kalapáccsal veri szét szomszédja felújított kocsibehajtóját, egy harmadik pedig lecsavarozza annak az autónak a rendszámtábláját, amelynek tulajdonosa nem hajlandó elállni az útjából. Egy idősebb férfi, aki belefáradt a szomszédok acsarkodásába, összeütközésbe kerül az egyik bajkeverővel, de az izgalomtól szívrohamot kap....
« 2016. február 4. --- 2016. február 2. »