Jelenleg a honlap 2016. február 1. napi bejegyzései között tallózunk.

  • Woody Allen 80. születésnapja alkalmából öt klasszikus alkotását tűzi műsorra az Uránia Nemzeti Filmszínház december 1-től február elejéig Budapesten. Az Uránia mozi retrospektív vetítéssorozata a négy Oscar-díjjal elismert, 1977-ben készült Annie Hall című film vetítésével veszi kezdetét. Az alkotást 35 milliméteres filmszalagról játsszák. A szervezők szerint az Annie Hall-t néhány hete minden idők legviccesebb forgatókönyvének választotta az Amerikai Írók Céhe. December 15-én játsszák az 1979-es Manhattan című filmet, január 12-én az 1986-ban készült Hannah és nővéreit, január 26-án a 2001-es A Jade skorpió átkát. Február 9-én a 2002-ben készült Hollywoody történet vetítésével zárul a retrospektív sorozat. A mozi válogatásban felvillannak a rendező kedvenc témái: a szerelmi, bűnügyi bonyodalmak, alkotói válságok és mély önvizsgálatok. A sorozat első két filmjében Woody Allen magyar hangja Kern András, a másik három alkotást eredeti nyelven, magyar felirattal láthatják az...
  • 19:00
    Hat kortárs képzőművész a holokauszt egy-egy történelmi helyszínén készített „alternatív emlékművet”. A művek online megtekinthetőek, valamint beszélgetés is lesz róluk február 1-én, 19 órakor az FKSE Galériában. Az Enyészpontok című kiállítás egyik legfőbb célja, hogy bemutassa a magyar holokauszt-történet fontos, de kevésbé ismert budapesti helyszíneit, az egymástól távol eső, mégis összeköthető városi terek történeteit. A projekt előkészítése során majdnem húsz olyan helyszínt sikerült összegyűjteni, ahol megrázó események történtek. Hat kortárs képzőművész vagy képzőművész csoport választott egyet-egyet az összegyűjtött történelmi események közül, hogy azok helyszínén készítsenek egy „alternatív emlékművet”. A művészek (Balla Csönge, Borsos Lőrinc, Gróf Ferenc, Karas Dávid, Nem mi voltunk! Crew, Rudas Klára) munkái csak egy időre kerültek köztérre, a kiállítás valójában online látható teljes egészében. 2016. február 1-én, hétfőn 19 órakor egy kerekasztal-beszélgetés keretében...
« 2016. február 2. --- 2016. január 31. »