Jelenleg a honlap 2016. január 14. napi bejegyzései között tallózunk.

  • "Ideje van a hallgatásnak, ideje van a szólásnak." Zoltai Bea kiállítása. A kiállítást köszönti Gyémánt László Kossuth-díjas, Érdemes MűvészA kiállítást megnyitja Martos Gábor művészeti író, a Múzeum Café főszerkesztőjeKözreműködik Madaras János csellóművészMegtekinthető: 2015. november 26-tól 2016. január 15-ig, minden nap 9 és 21 óra között (szombaton 14 órától)A kiállítás az Európai Zsidó Kulturális Egyesület támogatásával jött létre.    
  • Woody Allen 80. születésnapja alkalmából öt klasszikus alkotását tűzi műsorra az Uránia Nemzeti Filmszínház december 1-től február elejéig Budapesten. Az Uránia mozi retrospektív vetítéssorozata a négy Oscar-díjjal elismert, 1977-ben készült Annie Hall című film vetítésével veszi kezdetét. Az alkotást 35 milliméteres filmszalagról játsszák. A szervezők szerint az Annie Hall-t néhány hete minden idők legviccesebb forgatókönyvének választotta az Amerikai Írók Céhe. December 15-én játsszák az 1979-es Manhattan című filmet, január 12-én az 1986-ban készült Hannah és nővéreit, január 26-án a 2001-es A Jade skorpió átkát. Február 9-én a 2002-ben készült Hollywoody történet vetítésével zárul a retrospektív sorozat. A mozi válogatásban felvillannak a rendező kedvenc témái: a szerelmi, bűnügyi bonyodalmak, alkotói válságok és mély önvizsgálatok. A sorozat első két filmjében Woody Allen magyar hangja Kern András, a másik három alkotást eredeti nyelven, magyar felirattal láthatják az...
  • 18:00
    Az egyházügyi törvény, amelyről az Európai Unió is negatív véleményt, kritikát és határozatot/döntést fogalmazott meg, változatlanul ellehetetleníti a kisegyházak helyzetét és működését. Csepregi András, Iványi Gábor, Verő Tamás. Közéleti Kávéház Pikó Andrással a Bálint Házban! Az előadássorozat elsődleges célja aktivizálni a civileket a közvéleményt foglalkoztató fontosabb témákat illetően. Ennek legfontosabb eszköze a szakszerű szempontok alapján történő tájékozódás és beszélgetés a politikai kultúra, a gazdasági és jogi környezet, illetve a társadalmi problémák kérdéseiben/ről. Az előadássorozat egyes alkalmain országosan ismert kutatók, egyetemi oktatók, politikusok és a témával foglalkozó és azt jól ismerő közéleti személyek beszélgetnek.Házigazda: Pikó András, újságíróBeszélgertőtársak: Csepregi András, Iványi Gábor, Verő TamásAz egyházügyi törvény, amelyről az Európai Unió is negatív véleményt, kritikát és határozatot/döntést fogalmazott meg, változatlanul ellehetetleníti a...
« 2016. január 15. --- 2016. január 13. »