A Néprajzi Múzeum az emlékezés sajátos formáját választotta. Olyan kiállítást tár a látogató elé, amely megkísérli előhívni azt a képet, ami a Holokauszt előtti időszakból a múzeumi anyagra építve megismerhető a magyar vidéki zsidóságról. Mindezt úgy, hogy közben a megmaradó, újraéledő magyar zsidó kultúra elemeire is reflektál. A kiállítás tudatosan vállalja a töredékességet: a bemutatni kívánt korról töredékesek ismereteink, töredékes a rendelkezésre álló anyag, s ez az egész világ az elmúlt és a megmaradt töredékekben értelmezhető leginkább. A tárlat tehát nem akar teljes képet felrajzolni, sokkal inkább azt emeli ki, hogy ez a kultúra mára nehezen rekonstruálható, a maga egykori teljességében nem, csupán bizonyos elemeiben idézhető fel. A kiállítás egy-egy kérdésről konkrét példák (családi történetek, adott közösségek, lokális sajátosságok, kiemelt részletek stb.) alapján beszél. Ebben a szellemben a zsidó hétköznapokat és ünnepeket, a különböző foglalkozási és társadalmi...