Jelenleg a honlap 2014. március 1. napi bejegyzései között tallózunk.

  • Győrbe érkeztek az úgynevezett "titkos gyűjtemény", Kövesi István egykori újlipótvárosi mészáros harminc éven át lappangó kollekciójának darabjai, amelyet december 12-től lehet megtekinteni. A művekről és a gyűjtő életéről Molnos Péter készített könyvet.  Kétszáz éve még arisztokraták gyűjtöttek műkincset, száz éve iparbárók, a Kádár-érában már sima modorú nőgyógyászok és szorgalmas kisiparosok. Köztük egy munkaszolgálatot, koncentrációs tábort megjárt újlipótvárosi mészáros. Miből tellett egy mészárosnak Kosztára, Mednyánszkyra és Aba-Novákra? Csalamádéból. A kóser húsbolt polcain sorakozó savanyúságok kuporgatott hasznából. Kövesi István, a Budapesti Izraelita Hitközség Kóser Hússzékének üzletvezetője – helyieknek csak a Csanády utcai zsidó mészáros – nem ért rá presszózni. Hajnalban darabolt, reggel nyitott, délben mért, este standolt. Inkább műszak után áthívta a boltba a körúti bizományi becsüsét, hogy kikérje a véleményét: mibe érdemes fektetni. A sokat látott, hat...
  • 18:00
    A Bét Orim Reform Zsidó Hitközség tízrészes téli szemináriumsorozata - hétfőnként 6 órakor a Bálint házban, január 6-tól március 17-ig „A zsidóság – a könyv népe", állítják büszkén zsidók és nemzsidók egyaránt. De mely könyvekről is van szó? Melyek azok a „szent" és „profán" könyvek, amelyek végigkisérik és meg is határozzák a zsidóság történetét az ókortól napjainkig? Milyen szerepük van ma a zsidó vallási gondolkodásban és a gyakorlati életben, napjainkban és közösségeinkben? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk a sorozat tíz alkalma során, megismerkedünk az adott könyvekkel kapcsolatos alapfogalmakkal, elnevezésekkel, történeti kérdésekkel és egyéb érdekességekkel. Hébertudás és vallási előismeret nem szükséges, kíváncsiság annál inkább. Január 6. 1. Bevezetés. A zsidó írásbeliség időbeli és földrajzi keretei, nyelvei. Az Írásbeli tan és a Szóbeli tan fogalma, ismerkedés a „szereplőkkel". Január 13.2. TaNaKh, a „Héber Biblia". Felépítése, története, a keresztény „Ószövetség" és a...
  • Április 30-ig regisztrálhattok a nyári Taglit-Birthright Israel programra, mely egy tíznapos felfedezőút Izraelben. Az oktatási program célja, hogy minden zsidó fiatal eljuthasson Izraelbe, megismerkedjen Izrael történelmével és kultúrájával, valamint átfogóbb képet kapjon a zsidó hagyományokról, történelemről, vallásról és kultúráról. A programban többek között szerepel városnézés, túrázás, tevegelés, múzeumlátogatás és találkozás izraeliekkel. Az utazás tartalmazza a repülőjegyet illetékekkel, orvosi ellátást, napi két étkezést, szállást, idegenvezetést, valamint utazást külön busszal. A nyári utak időpontjai:1. 2014. június 22. - július 2. MAGYAR CSOPORT2. 2014. július 13-23. MACCABI XTREME NEMZETKÖZI CSOPORT3. 2014. július 13–23. MAGYAR CSOPORT4. 2014. július 20–30. MAGYAR CSOPORT5. 2014. augusztus 4–14. NEMZETKÖZI CSOPORT6. 2014. augusztus 17–27. MAGYAR CSOPORT Feltételek:•    Van egy zsidó származású nagyszülőd•    Elmúltál már 18 de nem vagy 27 éves Szükséges dokumentumok...
  • 18:30
    Heisler András, Verő Tamás és Dési János hohmecol a Magyar Holokauszt Emlékév kérdéseiről. Megbeszélés a Sorsok Háza Múzeum, az Európai Oktatási Központ, a megalakult Veritas Történetkutató Intézet és az emlékév bojkottjának kapcsán. Résztvevők: Heisler András a MAZSIHISZ elnöke,Verő Tamás rabbi (Frankel Leó utcai zsinagóga) Dési János újságíró, rádiós és televíziós műsorvezető szeretettel vár minden érdeklődőt egy izgalmas beszélgetésre.   Jegy Belépő: 800 Ft Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 600 Ft; Nyugdíjas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 600 Ft Bálint Hűség Kártyával ingyenes. Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes. Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a fodor.natalia@balinthaz.hu címen. Ha ír a rendezvényről, ingyenes belépést biztosítunk.  
  • 19:00
    A nők és a zsidóság viszonyáról Radnóti Zoltán, a Bét Sálom zsinagóga és Darvas István, az OR-ZSE zsinagógájának rabbija tart 4x5 perces előadásokat, és várja egy kötetlen beszélgetésre a hallgatókat március 1-én, 19 órakor. A 4 rész: 1. Nők a saját birodalmukban - zsinagógai szeparáció (mehice) 2. Nők a közösségben (a minjenben) 3. Nők a parancsolatokban (micvákban) - pl. tfilin / tálit / luláv, stb 4. Nők a gyászukban - káddis A program során 4 x 5 perces előadások lesznek felváltva és a végén 20 perc kérdés a hallgatóságtól. Majd utána szabad beszélgetés, kávé, tea, ismerkedés. Az előadás időpontja: 2014. március 1. (szombat), 19.00. (Előtte 18.45-től kezdve tartjuk a Hávdálát, a Szombat kimenetelének ünnepét.) Helyszín: Bét Sálom zsinagóga, Budapest, Károli Gáspár tér 5.
« 2014. március 2. --- 2014. február 28. »