Jelenleg a honlap 2014. február 2. napi bejegyzései között tallózunk.

  • Győrbe érkeztek az úgynevezett "titkos gyűjtemény", Kövesi István egykori újlipótvárosi mészáros harminc éven át lappangó kollekciójának darabjai, amelyet december 12-től lehet megtekinteni. A művekről és a gyűjtő életéről Molnos Péter készített könyvet.  Kétszáz éve még arisztokraták gyűjtöttek műkincset, száz éve iparbárók, a Kádár-érában már sima modorú nőgyógyászok és szorgalmas kisiparosok. Köztük egy munkaszolgálatot, koncentrációs tábort megjárt újlipótvárosi mészáros. Miből tellett egy mészárosnak Kosztára, Mednyánszkyra és Aba-Novákra? Csalamádéból. A kóser húsbolt polcain sorakozó savanyúságok kuporgatott hasznából. Kövesi István, a Budapesti Izraelita Hitközség Kóser Hússzékének üzletvezetője – helyieknek csak a Csanády utcai zsidó mészáros – nem ért rá presszózni. Hajnalban darabolt, reggel nyitott, délben mért, este standolt. Inkább műszak után áthívta a boltba a körúti bizományi becsüsét, hogy kikérje a véleményét: mibe érdemes fektetni. A sokat látott, hat...
  • Szilárd Klára festőművész legújabb munkáit mutatja be Budapesten, a Magyarországi Zsidó Múzeumban. A mintegy nyolcvan képet felvonultató tárlat december 15-én nyílt meg. Az alkotó, aki 2011-ben nagy kiállítással ünnepelte 90. születésnapját, most az utolsó három év munkáit, kis és nagy olaj-vászon képeit állítja ki. A képek között van a Naplemente című, 20x20 centiméteres sorozat, három triptichon és 17 akvarell. A festmények és az akvarellek egyaránt elvont, absztrakt stílusban készültek. Szintén látható lesz a négy elemről, a vízről, a földről, a tűzről és a levegőről készített négy festmény. Szilárd Klára nyári lakhelye Szentendre, az ott festett Szentendrei kapuk című sorozatának vázlatát, két nagy és két kis képet is kiállít. Mint mondta, úgy tervezi, hogy a kapukból nagy sorozatot készít. Utolsó kiállítása tavaly volt a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban: Beszélő fák címmel 42 olajképét és hat akvarelljét mutatta be. Szilárd Klára 92 éve ellenére folyamatosan dolgozik,...
  • 18:00
    A Bét Orim Reform Zsidó Hitközség tízrészes téli szemináriumsorozata - hétfőnként 6 órakor a Bálint házban, január 6-tól március 17-ig „A zsidóság – a könyv népe", állítják büszkén zsidók és nemzsidók egyaránt. De mely könyvekről is van szó? Melyek azok a „szent" és „profán" könyvek, amelyek végigkisérik és meg is határozzák a zsidóság történetét az ókortól napjainkig? Milyen szerepük van ma a zsidó vallási gondolkodásban és a gyakorlati életben, napjainkban és közösségeinkben? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk a sorozat tíz alkalma során, megismerkedünk az adott könyvekkel kapcsolatos alapfogalmakkal, elnevezésekkel, történeti kérdésekkel és egyéb érdekességekkel. Hébertudás és vallási előismeret nem szükséges, kíváncsiság annál inkább. Január 6. 1. Bevezetés. A zsidó írásbeliség időbeli és földrajzi keretei, nyelvei. Az Írásbeli tan és a Szóbeli tan fogalma, ismerkedés a „szereplőkkel". Január 13.2. TaNaKh, a „Héber Biblia". Felépítése, története, a keresztény „Ószövetség" és a...
  • 18:00
    Az ENSZ Holokauszt Emléknapja alkalmából dr. Holló Imre rézkarcaiból és grafikáiból kamarakiállítást nyit az Élet Menete Klub. Dr. Holló Imre fogorvos, művész, Dörnhau túlélője. A táborban készült és fennmaradt képek kapnak helyet tárlatunkon,  melyet január 28-án 18:00-kor nyitunk meg. A megnyitón közreműködik Balázsovits Lajos és Jávori Ferenc Fegya. A kiállítás a klubban február 14-ig megtekinthető. Támogatók: Pretz Péter, Jerger Krisztina és a Darvas Képkeret Kft.
  • 17:00
    A tragikus sorsú sztáredző és focista, Weisz Árpád kivégzésének január 31-én lesz az évfordulója. Ez alkalomból tart emlékelőadást dr. Andreides Gábor történész az Élet Menet Klubban február 2-án 17 órakor. Csili becenévre hallgató, 1896. április 16-án Solton született balhátvéd 24 évesen került a nemzeti 11-be, s rá két évre teljesült nagy álma: Olaszországba hívta az Inter, vagy ahogy akkor nevezték, az Ambrosiana. Nem sokára azonban már az Inter vezetőedzői székében találta magát. 1935-ben szerződött Bolognába, ami akkor az olasz fasizmus fellegvára volt. S hiába nyert mindkét olaszországi csapatával bajnokságot: sorsát nem kerülhette el: zsidó származása miatt családjával együtt 1942-ben Auscwitzba vitték, ahol felesége és két kisgyermeke azonnal a gázkamrába került, Árpád még 16 hónapot élt a táborban.   A tragikus sorsú sztáredzőről emlékelőadást tart dr. Andreides Gábor történész, aki az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Doktori Iskolájában  szerzett doktori fokozatot.
  • 18:00
    Küllői Péter bankár volt, de évekkel ezelőtt visszavonult az üzleti élettől, hogy hátrányos helyzetű és beteg gyerekeket segítsen. Küllői Péter jó ember. Szerinte jónak lenni könnyű. Akivel beszélget: Csáki Judit. Portrék másképpen - közéleti párbeszéd olyan személyiségekkel, akik szerint a közélet a közé. E heti vendégünk Küllői Péter. Hogy miért is érdekes ő? Bankárként komoly nemzetközi karriert hagyott maga mögött 2000-ben, egy nemzetközi bank londoni ügyvezető igazgatója volt, amikor hazatért, és energiáit, kapcsolatait és vagyonát a Bátor Tábor nemzetközi szervezet hazai fölépítésére fordította.  Vannak elképzelései arról, hogyan kell átláthatóan, perspektivikusan, koncepciózusan működtetni a gazdaságot, a bankot, a beteg gyerekek üdültetésére, szellemi-fizikai jóllétére hozott létre alapítványt. Vannak tapasztalatai arról, milyen nehézségeket kell leküzdeni és hogyan. Vannak eszméi arról, mit jelent a jó, tartalmas élet - az embernek, a közösségnek, a társadalomnak. Erről,...
« 2014. február 3. --- 2014. február 1. »