Kárpátaljai szülőfalujában létesítettek emlékhelyet Salamon Béla tiszteletére

A beregrákosi magyar közösség máig büszke az innen származó legendás kabarészínészre.

Felavatták Salamon Béla magyar komikus emlékhelyét a Munkács közelében található szülőfalujában. Beregrákos leghíresebb szülötte 1885-ben látta meg a napvilágot. Édesapja szatócsboltot működtetett a faluban. Noha hatéves korában a család Berettyószentmártonba költözött, a beregrákosi magyar közösség máig büszke az innen származó legendás kabarészínészre – mondta el Tóth Margit, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének elnöke.

A pénteken átadott közösségi tér – a Salamon Béla-emlékpad – ötlete már évekkel korábban megfogalmazódott, azonban előbb a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború akadályozta a megvalósítását. 2024 elején a KMKSZ sikeres pályázatának köszönhetően, a Betlen Gábor Alap támogatásával Salamonék egykori családi háza előtt sikerült kialakítani az emlékhelyet, amely két padból és a közöttük elhelyezett kétnyelvű, ukrán és magyar felirattal ellátott márvány emléktáblából áll.

A humorista „egyáltalán nem vicces időben”, világháborúk, zsidóüldözés és diktatúrák idején élt – fogalmazott Pál László református lelkész. Párhuzamot vonva a jelenlegi ukrajnai helyzettel kiemelte: „szükséges az, hogy legyen jókedvünk, és legyen őszinte a beszédünk”. Szavai szerint „Isten segítségével van jövője ennek a közösségnek, mindannyiunknak”.

Gulácsy Géza, a szervezet alelnöke emlékeztetett arra, hogy a KMKSZ kezdettől fogva feladatának tekinti a magyar kultúra értékeinek a megőrzését. „Ez egy méltó emlék nemzetünk nagy színészének” – jelentette ki Gulácsy Géza, majd reményét fejezte ki, hogy a következő lépés Salamon Béla leromlott állagú szülőházának felújítása lehet.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp