Együtt néznek szembe a holokauszt generációkon átívelő traumáival

Májusban lezárult a Múlt-Jelen-Jövő csoport első sorozata a Bálint Házban, amely során holokauszt-túlélők másod- és harmadgenerációs utódai vettek részt segítő csoportbeszélgetéseken. Ősszel új csoport indul, ahová már a negyedik generáció jelentkezését is várják. A tapasztalatokról a csoportot vezető két terapeuta, dr. Forrás-Biró Aletta és dr. Richter Sándor, valamint a csoport néhány tagja mesélt nekünk.

Búcsúzkodnak a Múlt-Jelen-Jövő csoport tagjai a Bálint Ház egyik helyiségében, ahol az elmúlt hét hónapban 3-4 hetente találkoztak szombat délelőttönként, hogy közösen nézzenek szembe a holokauszt okozta transzgenerációs traumákkal. Vagy – miként azt Richter Sándor, a csoportot vezető egyik terapeuta megfogalmazta – könnyítsenek azon a nehéz hátizsákon, amelyet a transzgenerációs traumák jelentenek az érintettek számára.

Nyolcvan év telt el a holokauszt óta, és korábban a pszichológusok azt gondolták, hogy ez elég idő ahhoz, hogy a traumák hatásai már ne jelenjenek meg. Úgy vélték, hogy a harmad- és negyedik generációt ez már nem fogja érinteni, mondja Forrás-Biró Aletta tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta, a csoport másik vezetője. A különböző fórumokon, mint például A holokauszt és a családom Facebook-csoportban tett megnyilvánulásokban azonban nem ez látszott. Elemi erővel mozgatta meg az embereket, hogy valamilyen módon meséljenek arról, mi történt, vagy hogy felnőttként mit raktak össze abból, ami történhetett a családjukban.

A Múlt-Jelen-Jövő csoport két vezetője: Forrás-Biró Aletta és Richter Sándor (Fotó: Kibic)

„Egészen megrázó történeteket olvashattunk, és úgy tűnt, pusztán az, hogy az emberek egy közösségi platformon megnyilvánulnak, el tud indítani valamilyen feldolgozást” – mondja Forrás-Biró Aletta, aki a kétezres években a Lauder Iskola tanáraként, később a Zachor Alapítvány egyik alapító munkatársaként régóta foglalkozik azzal, hogyan jelenik meg a holokauszt lenyomata a zsidó identitásban. Úgy érzékelte, ott, a Facebook-csoportban ez a feldolgozás félbemaradt, de nagyon erős igény látszott arra, hogy a témával kezdeni kell valamit. „Fontos lépés, hogy az ember kimond dolgokat, de ahhoz, hogy elkezdjen azon gondolkozni, hogy ez a saját életét miként befolyásolta, az identitásában hogyan van jelen, ahhoz további munka szükséges” –magyarázza a szakember, aki szerint erre az egyéni pszichoterápia mellett a csoport egy nagyon jó módszer.

Richter Sándor Bécsben praktizáló pár- és család-pszichoterapeuta saját serdülőkori élményeire vezeti vissza a csoport létrehozatalának gondolatát. „Akkoriban nagyon foglalkoztatott zsidó származásom, a haláltáborokban elpusztult családtagjaim sorsa, és nem volt ezt kivel megbeszélnem. Sem a családban, sem a baráti körben” – emlékszik vissza. Sok évtizeddel később, a Covid-járvány idején kezdett el történeteket publikálni a Facebookon saját gyerekkoráról, és a vidáman induló történetek valahogy akaratlanul is gyakran a szörnyűségek irányába fordultak a történet végére. A történetek írása során jött rá arra, hogy mekkora megkönnyebbülést jelent a számára, hogy a nyilvánosság elé tud állni saját élményeivel, és az ezekre történő reflexiókkal. A visszajelzésekből tudatosult benne, hogy milyen sokan járnak hasonló cipőben.

A Múlt-Jelen-Jövő csoport ötlete a két terapeuta közötti beszélgetés során merült fel. Külön-külön jó ideje gondolkodtak azon, hogy milyen jó lenne ezeket a nehéz témákat csoportban feldolgozni, és így segíteni azokat, akiknek nincs hová fordulniuk segítségért. A másodgeneráció pszichológiai ellátására voltak komoly kezdeményezések, Forrás-Biró Aletta a KÚT Alapítvány tevékenységét hozza fel példának, amely a másodgenerációt célozta. A csoportban viszont a harmadgenerációval is foglalkoznak, hiszen ott ugyanúgy jelen vannak a transzgenerációs trauma hatásai.

Míg a holokauszt-túlélők támogatása fontos a zsidó intézményrendszer számára, eddig szinte alig fordítottak figyelmet azokra a pszichés nehézségekre, amelyekkel a túlélők gyerekeinek és unokáinak kell szembenézniük. Egy-egy szakember működtet hasonló csoportot, inkább egyéni vállalásként. Ez esetben a csoportvezetők kezdeményezésére a Bálint Ház vállalta fel a projekt támogatását, így tavaly nyár végén meghirdették a csoport indulását.

A Bálint Ház vállalta fel a projekt támogatását (Fotó: JCC Budapest – Bálint Ház)

Több résztvevő is arról beszélt, hogy amint meglátták a hirdetést, gondolkodás nélkül jelentkeztek, ugyanis már hosszú évek óta kerestek valami hasonló lehetőséget. A Kibicnek nyilatkozó részvevők egyike elmondta, a zsidósággal kapcsolatos görcsös érzéseit szerette volna kibeszélni. Másikuk úgy vélte, ez a csoport segíthet a szorongásainak csökkentésében, amelyekről már korábban megtudta, hogy a transzgenerációs holokauszt-trauma az okozója. Egy harmadik csoporttagot az is érdekelte, hogy mások miként élik meg mindezt, mi az, ami közös bennük.

A jelentkezéskor jól látszott, hogy komoly igény mutatkozik efféle pszichológiai támogatásra: jóval többen jelentkeztek, mint ahányan végül befértek a csoportba. Az optimális csoportlétszám 10-12 fő, emellett fontos, hogy a csoport jól működtethető legyen, kiegyensúlyozott nem és életkor, valamint másod- és harmadgenerációs csoporttagok részvétele szerint.

A csoportfolyamat elején a csoporttagokkal közösen összegyűjtötték azokat a problémákat, amelyekkel foglalkozni szeretnének. A közös téma kibontása során az egyéni tapasztalatok megosztása és reflektálása adja a csoport alapélményét, hangsúlyozzák a terapeuták. A csoport résztvevői saját egyéni élményeiket a csoportban átdolgozva ráismerhetnek a közös tapasztalatra, tudatosabbá válhat a zsidósággal való kapcsolat vagy a transzgenerációs hatás.

Az egyik csoporttag arról beszélt ezzel kapcsolatban, hogy segített neki, amikor a csoportban szembesült azzal, hogy mindenkinek megvan a maga története, a maga vesztesége. A mások történetei is ugyanolyan fontosak lettek számára, mint a sajátja. Egy másik résztvevő pedig azt emelte ki, nagy élmény volt megtapasztalni, hogy az ő problémái másokat is érintenek, hogy hasonló érzésekkel és tapasztalatokkal küzdő emberekkel találkozott, és teljesen őszintén, nyíltan beszélhetett a szorongásairól.

A csoportban zajló munkának fontos része az egyéni családtörténet. A résztvevők dolgoztak azzal, ki honnan jött, milyen a viszonya a saját vagy a párjának zsidóságához. Magyarországon mindennapos, hogy egy zsidó családban lehetnek nem zsidó családtagok, és az ehhez való viszony nagyon sok mindent meghatároz – miként kerül ez terítékre a családi mindennapokban és a közbeszédben, magyarázza Forrás-Biró Aletta. Meghatározó lehet, hogy mindebben hogyan jelenik meg a holokauszt tapasztalata. Az egyéni családtörténetek átdolgozása a csoport biztonságos, védett terében a csoportmunka fontos hatótényezője.

A kép illusztráció (Fotó: PxHere)

A családtörténetek átdolgozása erősen bevonta a csoport résztvevőit. Az egyik interjúalanyunk olyan hatásról is beszámolt, ami nem feltétlenül a zsidósághoz kapcsolódik. Egy másik nyilatkozó csoporttag elmondta, a családtörténeti kutatás kezdetben nem volt számára kellemes, de egy idő után már pozitívumként értékelte, hogy az addigiaknál sokkal mélyebben tudta beleásni magát családjának történetébe, majd otthon is elmesélte mindezt. A kutatás során olyan képekre, adatokra bukkant, amelyek enélkül talán soha nem kerültek volna elő. Ez a rész segített neki abban, hogy jobban megértse nagymamájának az életét, és ezen keresztül az egész család működését.

A csoport terápiás hatása nemcsak az együtt töltött alkalmak történéseiben mutatkozik meg, hanem az egyes alkalmak között. Amikor egy csoporttag hazamegy egy-egy alkalom után, elgondolkodik otthon, milyen kérdéseket tegyen fel magának, kivel beszéljen annak érdekében, hogy ezekre választ kapjon, majd a felismeréseit hogyan hozza vissza a csoportba. Ez nagyon fontos része ennek a lelki munkának. A terapeuták úgy látják, hogy a legnagyobb sikerük az, hogy létre tudtak hozni egy védett környezetet, ahol már a második-harmadik alkalomtól komfortosan érezték magukat a résztvevők.

Volt olyan résztvevő, aki a Kibicnek arról mesélt, hogy a családjában a holokauszt traumája egyszerre maradt kibeszéletlen és jelent meg túlságosan erősen a túlélő szülők, nagyszülők által, akik a feldolgozatlan veszteségek miatti szorongást adták tovább. Egy másik megszólaló azt látta, hogy a gyerekei egészen másként élnek meg dolgokat, és nagyon megütötte, amikor egy auschwitzi látogatás során azt mondták neki, jó volna, ha a zsidóságuk nem csak a holokausztról szólna. Ekkor gondolt bele abba, hogy mennyire erősen nehezedik rá a holokauszt a saját zsidóságára.

A Múlt-Jelen-Jövő csoport különösen azoknak szól, akiknek a valláshoz való kapcsolódásuk nem egyértelmű, mondja Forrás-Biró Aletta. Persze azokban is felmerülhetnek hasonló kérdések, akik rendszeresen járnak zsinagógai közösségbe, de őket jobban meg tudja tartani a közösség és a vallás. Itt inkább azokhoz próbálnak szólni, akik nehezebben elérhetők a zsidó intézményrendszer számára. Azokhoz, akik messziről nézik, hogy milyen lehet egy sóletfesztivál, de aztán odébbállnak, mert nem tudják eldönteni, hogy részt akarnak-e venni benne, vagy sem, teszi hozzá Richter Sándor.

A kép illusztráció (Fotó: PxHere)

Volt sok hallgatás, időnként sírás. Ki kellett alakítani a csoport biztonságos légkörét, hogy nehéz dolgokról is lehessen beszélni, hogy kioldódhassanak soha ki nem mondott aggodalmak, összegeznek a terapeuták. Volt nevetés is, igyekeztek pozitív irányba terelni bizonyos témák megtárgyalását, hogy építő jellegű legyen, és ne összeomolva és gyászolva menjenek el a résztvevők a foglalkozások végén. Az a cél, hogy úgy lehessen kimondani dolgokat, hogy azt el bírjuk viselni, és ebben a csoport támogatása nagyon sokat tud adni. Ezért tud más lenni a csoportos feldolgozás, mint egy egyéni terápia, hangsúlyozzák a terapeuták.

A résztvevők közül volt, aki fontosnak látja, hogy olyan emberi kapcsolatokat és barátságokat talált a csoportban, amelyek akár hosszú távon is megmaradhatnak. Egy másik csoporttag szerint mindenképpen jó volt erre a témára valamilyen rendszerben ránézni. Elégedett azzal, amit a csoporttól kapott, és úgy találja, a többieknek is sokat adott mások története, az egymástól való inspirálódás.

A 2024 őszén induló csoporttal kapcsolatban érdeklődni a mult.jelen.jovo.csoport@balinthaz.hu e-mail címen lehet.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp