Új helyszínen a Bálint Ház sávuoti éjszakai rendezvénye

Egy minden érzékszervre ható élményre hívják az érdeklődőket sávuot éjszakáján.

A Bálint Ház idén, fennállása óta először szervezi meg a sávuoti éjszakai rendezvényét házon kívül. Az ingyenes eseményt, az évről évre növekvő népszerűsége miatt 2024. június 11-én immáron a Turbina Kulturális Központban (8. ker. Vajdahunyad utca 4.) rendezik meg.

Este héttől hajnali kettőig öt helyszínen párhuzamosan látogathatóak a sokszínű és különféle programok. A Katona József Színház Cigány Mózes című előadásával indul az este a Nagyteremben. Az ezt követő programok során versek, irodalmi részletek, vallástörténeti és aktuálpolitikai beszélgetések segítenek majd körbejárni a sínai utazás élményét, megérteni sávuot minden rétegét.

Az estét egy, a zsidókra annyira jellemző vitatkozással zárja a Bálint Ház, de előtte még kipanaszkodhatjuk magunkat a Síkideg előadásában Márkóval és Barnával. Mindeközben zenei betétek adják meg a bensőséges hangulatot, és finom sajtok, borok teszik még emlékezetesebbé a tanulás éjszakáját.

„Hosszú nemzedékek teltek el a Sínai-hegy, a tóraadás és a mesterséges intelligencia megjelenése között, több ezer év választja el Ábrahámot és azt a 21. századi kihívásokkal terhelt országot, amit örökbe kapott. De itt vagyunk. És a lánc él. S ez mindenképpen ünnepi. Büszke vagyok arra, hogy a Turbinában szervezhetjük idén a sávuoti éjszakai programunkat ahova egy minden érzékszervre ható élményre hívjuk az érdeklődőket”

– mondta el Borbás Gergő, a JCC Budapest – Bálint Ház kreatív Igazgatója.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a beengedés az érkezés sorrendje alapján történik. Az előadásokra korlátozott férőhellyel rendelkeznek. Csak a regisztrációval rendelkező vendégek léphetnek be az eseményre.

Az első 150 regisztráló vendég egy ingyenes kávéra vagy teára számíthat az este folyamán.

Regisztráció: https://balinthaz.hu/shop/events/savuot-a-balint-haz-ejszakaja-729

Részletes program: https://savuot.balinthaz.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp