Palesztinpárti tüntetők zavartak meg egy budapesti rendezvényt

A Danube Institute eseményének témája az október 7-i terrortámadás során a Hamász által elkövetett tömeges szexuális erőszak volt.

A Danube Institute Hatás, tagadás és hallgatás: szexuális erőszak Izraelben és Gázában október 7-én és azon túl című eseményén több izraeli előadó, köztük Jákov Hadasz-Handelszman nagykövet is felszólalt. A terv szerint az október 7-én és azóta elkövetett borzalmak, kiemelten a szexuális erőszak hatásait, illetve az azokat Izraelben, az arab világban és a nyugati világban övező reakciókat szerették volna megvitatni.

A keddi rendezvényt azonban palesztinpárti demonstrálók zavarták folyamatosan, akik a közönség soraiban foglaltak helyet, derül ki a Hetek és a Szombat tudósításából.

A tudósítások szerint a Lónyay-Hatvany Villában tartott eseményen a tüntetők a „Szabad Palesztinát” és a „Folyótól a tengerig” rigmusokat kiabálták angol nyelven. A rendezők kivezették az egyenként bekiabáló demonstrálókat, akik nagyjából a közönség felét tehették ki.

A kiküldött palesztinpártiak a bejáratnál folytatták a demonstrációt, akadályozva az eseményről távozni kívánókat. Végül kiérkezett a rendőrség, és igazoltatták a tüntetőket.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp