Mégsem veszi át az ország egyik legjobb gimnáziumát az EMIH egyeteme

Tiltakozások miatt a Milton Friedman Egyetem visszavonta a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium átvételére vonatkozó kezdeményezését.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által működtetett Milton Friedman Egyetem nemrég a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium fenntartói jogának átvételét kezdeményezte az Észak-budapesti Tankerületi Központnál. Az intézmény most közleményben tudatta, hogy visszavonta a gimnázium átvételére vonatkozó kezdeményezését.

Az EMIH egyeteme átvenné a békásmegyeri gimnázium fenntartói jogát

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium fenntartói jogának átvételét a Milton Friedman Egyetem kezdeményezte.

Az egyetem közleménye szerint erre még azelőtt került sor, hogy a szülők megismerhették volna az elképzeléseiket. Általuk nem ismert személyek ugyanis

„a párbeszédet megelőzve, a Gimnázium »védelmében« valótlanságokkal és félelemkeltéssel operáló petíciót indítottak, valamint a híresztelések szerint a helyszínen köztéri tüntetés is készült”.

Az online indított, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak címzett petíciót több mint 6500-an írták alá.

A Milton Friedman Egyetem szerint „tüntetések és petíciók nem hagynak teret a higgadt, az ügyhöz méltó, szakmai párbeszédnek, amely a felmerülő kérdések tisztázásához vezethetne”. Az egyetem úgy látja, hogy kezdeményezésüket „a politika eszközévé tették, és ellenségnek láttatták a szövetségest”.

A Milton Friedman Egyetem az ország negyedik legjobb gimnáziumának számító intézmény mellett a szintén Békásmegyeren működő Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Általános Iskola átvételét is kezdeményezte. Az egyetem visszalépésről szóló közleménye azonban ezt az iskolát nem említi.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp