ENSZ-jelentés: csoportos nemi erőszak történt legalább három helyszínen az október 7-i terrortámadás során

Az ENSZ jelentése szerint a Hamász fegyveresei nemi bűncselekményeket követtek el az izraeli települések elleni októberi támadásuk során, majd a Gázai övezetbe túsznak elhurcolt nők ellen is, és feltehetőleg még most is követnek el ilyeneket ott.

Az ENSZ öt hónappal a gázai háború kitöréséhez vezető október 7-i terrortámadás után adta ki jelentését, amely szerint megalapozottan feltételezhető, hogy nemi erőszak, sőt, csoportos nemi erőszak történt legalább három helyszínen a támadások során.

Csoportosan, az áldozatok szerettei szeme láttára erőszakoltak, hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak

A Hamász terrorszervezet október 7-én szisztematikusan és szándékosan követtet el szexuális bűncselekményeket, amelyeket több támadó, a családtagok szeme láttára elkövetett erőszak, kivégzések jell…

Arról is meggyőző információ áll rendelkezésre, hogy nemi erőszakot követtek el a túszok ellen, és ez még most is tarthat Gázában – vélekednek az ENSZ szakértői. A jelentés nem rendelkezik felhatalmazással a tettesek megnevezésére.

Jichák Hercog izraeli elnök üdvözölte kedden az ENSZ-jelentését. „Rendkívül fontos a jelentés, amelyet a konfliktusok során előforduló szexuális erőszakkal foglalkozó ENSZ-misszió vezetője, Premila Patten adott ki” – írta Hercog az X-en.

„Munkatársaival mintegy két héten át gyűjtötte Izraelben az adatokat, és az általuk nyilvánosságra hozott tények borzalmasak. A jelentés világosan és tisztességesen feltárja a Hamász terroristáinak izraeli nők ellen elkövetett szisztematikus és folyamatos szexuális bűncselekményeit”

– hangsúlyozta az izraeli államfő.

„A Hamász és szövetségesei tagadni próbálják tetteiket, és menekülnek előlük, de nem sikerül nekik, mert a bizonyítékok egyértelműek és döbbenetesek. A Hamász barbár háborús bűnöket követ el, és most a világ kötelessége, hogy határozottan elítélje és megbüntesse értük” – írta Hercog, és felhívta a figyelmet arra, hogy egyértelmű és közvetlen veszély leselkedik a még mindig a Gázai övezetben túszul fogva tartott izraeli női túszokra.

Évtizedek múlva derülhet ki a teljes igazság a Hamász által elkövetett szexuális bűntényekről

A szexuális erőszak túlélői közül sokan döntenek úgy, hogy csak idős korukban, életük vége felé mondják el történetüket nyilvánosan vagy családtagjaiknak.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp