Jeruzsálembe költözik Argentína izraeli nagykövetsége

Ezt Javier Milei argentin elnök jelentette be izraeli látogatása során.

Javier Milei argentin elnök izraeli látogatásán szerdán bejelentette, hogy országa nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti. Az argentin elnök megbeszélést folytatott a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatalban Benjámin Netanjahu kormányfővel, melyen a követség elköltöztetése mellett megvitatták közös üzleti vállalkozások létrehozását több területen, és az iszlamista Hamász terrorszervezetté nyilvánítását Argentínában.

Javier Milei argentin elnök a Siratófalnál Jeruzsálemben (Fotó: EJP)

A látogatáson Netanjahu a zsidó állam nagyszerű barátjának nevezte Mileit, és köszönetet mondott a novemberben megválasztott argentin politikusnak, amiért támogatja Izrael önvédelemhez való jogát. Netanjahu azt mondta, hogy mindketten a szabad piac „bajnokai”.

„Együtt sokkal többet tehetünk. Osztozunk a jólét, a biztonság és a béke utáni vágyunkban. Tudjuk, hogy térségünkben és Önöknél is Irán jelenti a legnagyobb kihívást a békével szemben. Nagyra értékeljük az Önökkel folytatott biztonsági és diplomácia együttműködést”

– hangsúlyozta az izraeli kormányfő.

Az izraeli út Milei első külföldi hivatalos látogatása tavaly decemberi hivatalba lépése óta, melyen szokatlan módon a politikusok mellett helyi vallási vezetőkkel, rabbikkal is találkozik.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp