A numerus clausus a korabeli antiszemita társadalomban nem számított szélsőséges törvénynek

A dualizmus korában még nem volt jellemző az állami antiszemitizmus, mivel óriási szükség volt a zsidókra. Karády Viktor és Kemény István Zsidóság a magyar nemzetépítésben a numerus clausus előtt és azután című könyvének bemutatóján jártunk.

A CEU Nádor utcai épületének auditóriuma zsúfolásig telt szerda délután, Karády Viktor és Kemény István Zsidóság a magyar nemzetépítésben a numerus clausus előtt és azután című könyvének bemutatóján, amelyet a CEU Demokrácia Intézet történész munkacsoportja szervezett a holokauszt 80. évfordulója alkalmából. Az emigrációban született tanulmányokat eredetileg Pierre Bourdieu ikonikus szociológiai folyóiratában, az Actes de la Recherche en Sciences Sociales-ban publikálták két részletben 1978-ban és 1980-ban Párizsban.

A Múlt és Jövő Könyvkiadónál megjelent kötet a maga nemében fontos történelmi kordokumentum. Az eredetileg francia nyelven megjelent tanulmányok szolgáltak a fordítás alapjául. A könyvbemutatón a 2008-ban elhunyt Kemény István sajnos már nem lehetett jelen, így a másik szerző, Karády Viktor válaszolt Szívós Erika és Konrád Miklós történészek kérdéseire.

„Nagyon nehéz szöveg, így ennek magyar nyelvű kiadása sok munkát igényelt. Aktualizálási szándékom nem volt vele. A lényeges dolgok, amiket azóta csináltam, már mind benne voltak ebben a negyven évvel ezelőtti írásomban is”

– mondta el Karády. „Érdekes volt újra felfedezni, hogyan gondolkodtunk akkoriban – amikor még nem voltak nagy adatbankjaink – a zsidóság kutatásáról. Bebizonyosodott, hogy az volt a helyes megközelítés, ahogy mi eredetileg láttuk” – magyarázta a szerző.

A tanulmányok megírására magától Bourdieu-től jött az első inspiráció, akit Karády mesterének tekint.

Karády Viktor kutatásai szerint a numerus clausus a korabeli antiszemita társadalomban nem egy szélsőséges törvény volt. Éppen ellenkezőleg: egy minimalista lépés az állam részéről, hogy elhallgattassa a gyűlölködőket. És milyen hatással volt ez a zsidó értelmiség újratermelődésére? A polgárosodás és az oktatás szempontjából nem akasztotta meg a további fejlődést, és ezzel sikerült tisztázni egy történelmi csúsztatást.

1944 (Fotó: Fortepan)

Magyarországon, egy olyan országban, ahol a dualizmus korában úgy épített nemzetet az akkori elit, hogy a nép hetven százaléka nem beszélte a magyar államnyelvet, a rétegszerű egyenlőtlenségek között jelentős szempont volt a felekezeti egyenlőtlenség. A kérdésfeltevés az volt, hogy az oktatási rendszer milyen módon játszott szerepet az nemzetépítésben. A zsidóság eleinte csak annyiban volt érdekes kutatási terület Karády számára, hogy Európában itt volt egyedülálló etnikai és felekezeti sokféleség.

Karády sokat konzultált a témában Hajdu Tiborral, Andorka Rudolffal és Litván Györggyel. 1956-os távozása után, 1972-ben volt az első alkalom, hogy kutatóként járt Magyarországon. Bourdieu-től tanult módon, egyetemi levéltárakban dolgozta fel a korabeli egyetemi hallgatóság összetételét. Főleg az elitképzés érdekelte, elsősorban a bölcsészképzés, amely lefedi az egész magyar értelmiséget egészen az 1850-es évektől kezdve, amióta hivatalos érettségi vizsga létezik.

A kutatási eredmények azt mutatták, hogy ez egy olyan művelt középosztály volt, amely 1919-ig többségében nem magyar hátterű, és ennek komoly százaléka a zsidóságból került ki. A számadatok alapján 6-7-szeres volt a felüliskolázottságuk ebben a rétegben. Ilyen értelemben a magyar fejlődés unikálisnak volt mondható Európában.

 

Szerzőtársával, Kemény Istvánnal régóta jó barátok voltak, és Karády Párizsból követte Kemény kálváriáját, amelyben megfosztották az intézményi kapcsolat lehetőségeitől, végül 1976-77-ben emigrációra kényszerítették. Bourdieu intézete, a Centre de sociologie européenne azonban nyitott volt az ilyen formátumú kutatók befogadására. Karády úgy jellemzi kollégáját, Keményt, mint aki nála jóval olvasottabb és képzettebb kutató volt, akire mindenben támaszkodhatott, így nagyon harmonikus volt a közös munka.

Arra voltak kíváncsiak, miért volt erős hajlamuk a magyarországi zsidóknak, hogy az oktatásban való részvételük révén próbáljanak felemelkedni.

A magyar oktatási rendszer tipikusan a magyarosító, asszimiláló nemzeti politikát követte. Ekkoriban indult meg a fontos asszimilációs funkcióval bíró, masszív állami iskolaépítés, amelynek a zsidók voltak a fő felhasználói. Karádyék tanulmánya szerint a dualizmus korában – bár a társadalom egyes csoportjaiban természetesen létező jelenség volt – nem volt jellemző az állami antiszemitizmus, mivel óriási szükség volt a zsidókra.

A korabeli felfogást jól jellemzi Mikszáth Kálmán azon gondolata, amely szerint „az az antiszemita, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat”. Volt ebben valami kétarcúság, egyfajta korát megelőző PC közbeszéd, amely hivatalosan nem engedte az antiszemita megnyilvánulásokat, de otthon a négy fal között mindenki azt csinálhatott, amit akart, levethette magáról az elit számára kényszerűen kijelölt, kényelmetlen filoszemitizmust.

1915 (Fotó: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)

Ahhoz, hogy az 1900-as népszámláláson statisztikailag ki lehessen mutatni, hogy a Magyarországon élő népesség kicsivel több mint fele magyar anyanyelvű, óriási szükség volt a zsidó lakosságra. Magyarországon a magyar ortodoxia többsége magyar nyelvű és magyar tudatú volt. Ez Európa más részein egyáltalán nem volt jellemző. Itt azonban a liberális nemesség hamar felismerte, hogy az állam építéséhez a zsidókra tudnak támaszkodni.

Hasonló irányú asszimilációs fejlődés a 19. században Kelet-Európában máshol nem volt. Máig hatóan léteznek innen elszármazott ortodox tömbök New Yorkban, Antwerpenben és a jeruzsálemi Mea Searim negyedben, akik még mindig beszélnek magyarul.

A magyar zsidóságot kifejezetten a lojalitás jellemezte. Többnyelvűek voltak, és többségükben beszéltek magyarul. A világon egyedülállóan Mea Searimban van olyan közterület, amit Nagy-Magyarország térnek neveznek, és a hagyomány szerint ott csak Magyarországról elszármazott zsidók élhetnek.

A Zajkeltő vagon

A könyvbemutatót követően a CEU aulájában bemutatták Böröcz András Zajkeltő vagon című kinetikus szobrát, amelynek a Nádor utcai épület fog otthont adni. A vagonokra, verklikre, kereplőkre es fajátékokra emlékeztető, kerekeken guruló alkotás innen fog több alkalommal útra kelni, a holokauszt 80. évforduló alkalmából különböző jellegű performanszok alkalmával fog „zajongani”, aktívan közreműködni színház, tánc, zene, költészet és film kísérőjeként.

A Zajkeltő vagon indulás előtt a 2B Galériában (Fotó: 2B Galéria / Facebook)

A Zajkeltő vagon január 8-án a 2B Galériából indulva érkezett meg a CEU épületébe. Érintve olyan helyszíneket, mint a Dohány utcai és a Rumbach zsinagóga, a Szabadság téri Eleven Emlékmű vagy az attól nem messze, a Hazatérés templomának bejáratánál felállított Horthy-szobor.

 

A Polgár Alapítvány megbízásából és támogatásával készült alkotás küldetése az emlékezet folyamatos ébren tartása, hogy soha se felejtsük el a holokauszt, a porajmos (roma holokauszt) és minden kisebbséggel szembeni megaláztatás szörnyűségeit.

ÁP

A két esemény szervezői a 2B Galéria, a Blinken OSA Archivum, a CEU Demokrácia Intézet, a Freeszfe Alapítvány, valamint a Polgár Alapítvány voltak.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp