A magyarok többsége elítéli a Hamász október 7-i terrortámadását, de nem tartja arányosnak az izraeli válaszcsapásokat

Sokan tartanak attól, hogy palesztin menekültek miatt Európába visszatér az iszlám terrorizmus.

A Publicus készített a Népszava számára decemberben egy reprezentatív kutatást a Hamász terrorszervezet október 7-i támadásával és az arra érkezett izraeli válasszal kapcsolatban. Az eredmények alapján lap a hazai közvélemény Izrael melletti kiállása rajzolódik ki, ezzel együtt markánsan megjelenik bennük a Netanjahu-kormány felelősségének megállapítása és háborús stratégiájának bírálata.

A magyarok 84 százaléka elítéli a Hamász októberi Izrael elleni terrortámadását, ugyanakkor a megkérdezettek alig több mint harmada (36 százalék) tartja arányos válasznak „a gázai városokat leromboló tömeges izraeli légicsapásokat”.

A háború kirobbantásában 70 százalék szerint „az Izrael államot régóta elpusztítani akaró Hamásznak” van nagy szerepe, míg „az önálló palesztin állam létrehozását akadályozó Izraelt” csak 27, „a térségben növekvő befolyásra törekvő Iránt”, „az ukrajnai háborújáról a figyelmet elterelni próbáló Oroszországot”, valamint „az egyoldalú politikát folytató USA-t” pedig a megkérdezettek 31, 17, illetve 24 százaléka tette első helyen felelőssé a háborúért.

Unagyakkor a válaszadók összesen 61 százaléka „nagy”, de legalábbis „valamekkora szerepet” tulajdonított (27 + 34 százalékban megosztva) Izraelnek is a konfliktus kirobbanásában. A viszonylagos többség (41 százalék 36-tal szemben) ugyanakkor nem értett egyet azzal, hogy a Hamász csak „egy ilyen támadással irányíthatta rá a figyelmet a palesztinok feledésbe merülő elnyomására”.

A Hamász terrortámadása során felgyújtott ház Beeri kibucban

A megkérdezettek fele egyetértett azzal, hogy „a magyar kormány Izrael önvédelemhez való jogát elismerve, mindenben támogatja a Netanjahu-kormány háborúját”. Arra a kérdésre, hogy felelősnek tartja-e Izraelt, „amiatt, hogy nem vette komolyan a Hamász támadásának előkészítéséről szóló titkosszolgálati jelentéseket?”, 57 százalék igennel válaszolt, s további 12 százalék az „inkább igen” választ jelölte be.

A megkérdezettek többsége (53 százalék) nemmel felelt arra a kérdésre, hogy „antiszemitizmusnak tartja-e az izraeli kormány politikájának bírálatát”. Több mint kétharmad (67 százalék) nemmel válaszolt arra, hogy „elfogadhatónak tartaná-e a palesztinok végleges elűzését a Gázai övezetből és a terület izraeli megszállását”.

57 százaléknyian feleltek igennel arra a kérdésre, miszerint „várható-e, hogy palesztinok tömegei menekülnek majd Európába?”. Az összes kérdés közül a leginkább egybehangzó válaszok arra a kérdésre érkeztek, hogy „emiatt jelentősen felerősödik-e az iszlám terrorizmus Európában?”. Azok körében, akik szerint menekültek tömegeire lehet számítani, 82 százaléknyian igennel feleltek erre.

Arra a kérdésre, hogy „az ön várakozásai szerint Izrael háborús győzelme esetén javulni vagy romlani fog a megbékélés esélye a térségben?”, összesen 35 százalék remélt javulást 38 százalék ellenében.

Novemberben a 21 Kutatóközpont készített felmérést a témában, ennek eredményei itt találhatók:

Megosztottak a magyarok, de inkább Izrael pártján állnak a Hamász elleni háborúban

Eltérések mutatkoznak pártpreferencia, életkor, iskolázottság és lakóhely tekintetében.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp