Friedman Sasha: A legmegbízhatóbb autón is elromlik valami 500 ezer kilométer után

Húsz év után meglepő gyorsasággal távozott posztjáról Friedman Sasha, a Szarvasi Tábor vezetője. Távozásának körülményei a teljes hazai zsidó közösséget foglalkoztatja, de a történetnek vannak külföldi szálai is. Először szólal meg az érintett a nyilvánosság előtt.

Az életed és a munkád is összefonódott a Szarvasi Táborral. Kis túlzással, de úgy is mondhatnánk, úgy ismernek téged, mint akinek a személye egyet jelent a szarvasi táborozással.

Nem én vagyok a Szarvasi Tábor, bár valóban sokak számára a nevem eggyé vált a táborral, a programmal, az ottani élményekkel. Van olyan generáció, akik számára ez a tábor ugyanúgy egyet jelent velem, mint ahogy Jickóval (Jichák Roth) vagy a Fricivel (Fritz Zsuzsa), de ez így is van rendben, ugyanis életem jelentős részét ennek az ügynek szenteltem. Úgy is mondhatnám, szerelem volt az első látásra, ami már a gyerekkoromban elkezdődött. Először táborozóként mentem Szarvasra, utána pedig végig jártam a teljes hierarchiát: voltam madrich, korcsoportvezető, koordinátor és 2006 nyara óta táborvezető. Így nézve valóban sok gyerek és szülő számára tényleg én képviseltem Szarvas fejlődését, minőségét, hitelességét. Vicces, de a szarvasi szülők közül jó páran az én csoporttársaim is voltak.

Mit jelentett neked a tábor?

Kis túlzással az életemet. Gyakorlatilag a JDC (A Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábort fenntartó szervezet – szerk.) nevelt fel annak a vezetőnek, aki voltam, az összes előttem álló mintát ezen a szervezeten belül láttam és sajátítottam el. És persze sok figyelmet, képzést és mentorálást is kaptam az évek során, ami ahhoz kellett, hogy olyan tábort építhessek, ami tiszteletben tartja az elődjeim munkáját és hagyományait, másrészről viszont progresszív, modern és „cool”.

Ezért az aktuális csapatokkal folyamatosan megújítottuk a programokat, tehetség inkubátorként funkcionáltunk, biztonságosabb közeget hoztunk létre, fejlesztettük a képzési programjainkat, alkalmazkodtunk a változó világhoz és mindeközben persze bohóckodtunk, énekeltünk, mert bármennyire professzionális lett ez a közeg az elmúlt 17-18 évben, végig szem előtt tartottuk, hogy ez mégis egy gyerekeknek szóló nyári tábor. Szóval a mindennapjaim része lett, a tábor szervezte a napi rutinom, a magánéletem, a hétköznapjaim, és persze az ünnepeim.

Friedman Sasha

Ha jól tudom, az egyik kifogás a munkád ellen az volt, hogy vezetőként nem mindig sikerült elfogadható, jó hangulatú munkakörnyezetet biztosítanod a munkatársaidnak.

Sem a táborozó gyerekek, sem a szüleik nem tudják mennyi feszültség, idegeskedés és aggodalom van abban, hogy minden rendben legyen, amikor a tábor megnyitja a kapuit. De ez így is van rendben, engem sem foglalkoztat, hány álmatlan éjszakája volt a karmesternek vagy az operaház igazgatójának, mielőtt felgördülne a függöny. Azt azért mindenkinek fontos tudnia, hogy a JDC ugyanolyan elvek alapján működő nemzetközi szervezet, mint bármelyik amerikai pénzintézet vagy kormányzati szerv, legyen szó a Fehér Házról vagy a Fedről. Pontos protokollok és szabályok biztosítanak kiszámítható és biztonságos munkahelyi környezetet a szervezetben dolgozók számára, amit mi is mindig nagyon komolyan vettünk.

Ennek érdekében folyamatosan monitoroztuk és fejlesztettük azokat a folyamatainkat, amelyek javították a táborban dolgozók tudatosságát, megkönnyítették a hozzáférésüket a biztonságos munkakörnyezettel kapcsolatos szabályzatainkhoz és eljárásrendekhez, külső szakértők bevonásával növeltük a biztonságos munkakörnyezetről és a munkahelyi zaklatással kapcsolatos szabályokról szóló képzések számát, arról nem is beszélve, hogy külső szervezeti címeket is elérhetővé tettünk az ilyen jellegű esetleges panaszok és aggályok bejelentésére.

Ha minden ennyire flottul és jól működött, minden be volt tartva, akkor mégis miért lett vége a szervezeten belüli munkádnak?

Nem mentegetem magam, én is esendő vagyok. Hibáztam, ilyen egyszerű. Egészen biztosan nem szegtem meg a törvény betűjét, de azt is tudom, hogy voltak olyan alkalmak amikor átsodródtam olyan határokon, amelyeken nem lett volna szabad. Magam is alkotója és betartatója voltam a tábor szabályainak, sokat magam is alkottam, hogy minden gyerek és stábtag biztonságban érezze magát a táborban, de megvallom, volt, amiben nekem is összezavarodott a belső iránytűm: akaratom kívül megszegtem a JDC egyik belső szabályzatát. Olyat, amelyet az évek során minden esetben rugalmasan, megértéssel és emberségesen kezeltünk, és amire számtalan példát tudnék mondani, de be kell lássam, hibáztam ezen a területen.

A megbánás mellett csak abban bízom, hogy az esetem intő példa lesz az engem követő vezetők számára. Mára már látom, hogy a vezetésem alatt a szándékaim ellenére is több embert megbántottam, mint amennyit kellett volna. Nem gondolom persze, hogy több konfliktusom lett volna, mint bármilyen más vezetőnek ilyen pozícióban, de a sok kicsi végül sokra ment és összeadódtak az esendőségeim és hibáim. Nagyon sajnálom, hogy olyan embereket bántottam meg, akiknek a munkáját sokra tartottam és akiket emberileg is becsültem, mert egészen biztosan nem volt ilyen célom. Innen is kérem az érintetteket, hogy fogadják el bocsánatkérésemet. Ezt azoktól is kérem, akiket személyesen is megkerestem, de nem voltak nyitottak erre. Mea culpa, mea maxima culpa.

Ezt mind értem, de mi történt valójában, mi volt a casus belli valós oka?



Egy bonyolult és összetett ügyről van szó, amiből torzítás nélkül nem lehetne egy okot kiragadni. De, ami ennél is fontosabb, az ügy „jogi lejátszása” még csak most kezdődik, ezért az ügyvédeim tanácsára, ahogy azt ilyenkor a krimikben a főrendőrök szokták mondani: „folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhatom”.

Felmentették a Szarvasi Tábor vezetőjét

Miután „hiteles és aggasztó jelzések” érkeztek „helytelen, munkavállalók közötti magatartásról”.

Aki ismer, úgy emlékszik, hogy gyakorlatilag a tábor töltötte ki az egész életedet. Mennyit dolgoztál érte, éltél vele, mondjuk úgy „házasságban”?

Tény, hogy főleg az elmúlt három év nagyon megterhelő volt. Sok kollégámtól és külsős „megfigyelőtől” megkaptam, hogy nem egészséges, amit csinálok, de az sem, ahogy a munkaadóm bánik velem. Többen akarták is ezt jelezni a munkáltatóimnak, de aztán vagy kényelemből, vagy konfliktuskerülésből inkább elálltak ettől. Hullámokban és időszaktól függően 2-4 munkakörben dolgoztam egyszerre. Közvetlenül a távozásom előtt például én voltam a projektvezető, a táborvezető, az operatív vezető és egy új szakács mellett sokszor a konyha irányítója is. Nem felváltva, időről-időre váltogatva a szerepeket, hanem sokszor mindezt egyszerre, egy időben. Ami fárasztó és kimerítő volt. Felemésztene bárkit, és én is elfogytam benne.

Csak egy példa az életemre: amikor idén télen az ukrán menekülteket táboroztattuk, napközben a konyhával, rendeléssel, logisztikával és tolmácsolással foglalkoztam, éjszaka pedig a nyári szerződéseket készítettem elő, és másnap mindezt kezdtem elölről. Hajnaltól éjszakáig, stresszben, hajtva, a tökéletességre törekedve. Öt hónapot voltam Szarvason télen, majd pár hét „pihenővel” kezdődött a nyári szezon, ahol hozni kellett a teljesítményt, motiválni a csapatot, fejlődni, növekedni, változni és megújulni. Ez mind lelkileg, mind fizikailag is megterhelő és kimerítő volt. Az európai HR-esünknek ezt jeleztem is, de aztán csak egy bejelentés maradt a sok más ügy és probléma között.

A három évet azért mondtam, mert a mostani lavina a Coviddal indult, onnantól kellett hihetetlenül gyors és nehéz döntéseket hozni, a szarvasi programot az online térbe vinni; közben megéltünk kudarcokat is, jó és tehetséges embereket vesztettünk el a csapatból, mert magasabb szinteken nem volt nyitottság a kreatív kompromisszumokra vagy a becsületes és megterhelő munkáért járó béremelésre. Helyette jobban hangzott a támogatók felé, hogy le kell építeni a csapatot. Amúgy ennek a levét valahol a mai napig is issza a tábor.

A Covid alatt szinte csak kritikát és elmarasztalást kaptunk az európai vezetéstől, mondván, hogy a tábor jelenleg nem prioritás a támogatóknak. Aztán amikor a Covid után újra elindult a tábor masszív felújítási projektje, hetente akár többször is lent kellett legyek, hóban, sárban, fagyban, minden apró részletre maximálisan odafigyelve, mert ez nem egy esti program, amit két turnus között módosítani vagy fejleszteni lehet. Az én feladatom a végfelhasználók (táborozó, madrich stb. – szerk.) érdekeinek képviselete volt például a „költségvetési elvárásokkal” szemben is; és egy ekkora szervezetben, ahol az érintettek egy 7000 kilométerre lévő irodában ülve, a realitásokat sokszor nem ismerve gondolnak dolgokat, sokszor úgy, hogy még az életükben nem jártak a táborban, na, az nem egy egyszerű feladat.

A felújítás alatt a Covid szabályozáson is dolgoztam, létrehozva egy világ szinten egyedülálló protokoll szabályzatát, együttműködve az amerikai járványügyi hivataltól kezdve a Müller Cecílián át mindenkivel, aztán pedig jött az ukrán háború, ahol megint előre kerültem – utazás a határra, tolmácsolás, fordítás, interjúk a New York-i marketingcsapat részére. Aztán jött az elég stresszes, rövid, félig Covidos nyár, a nyár után újabb változások a csapatban, ami után újra több szerepet kellett ellássak. Most már nem csak tudom, de a személyes példámon is megtapasztaltam, hogy milyen, amikor a legjobb autón is elromlanak a dolgok, ha csapágyassá van hajtva sok száz meg százezer kilométeren.

Fotó: Szarvasi Tábor / Facebook

Kívülállóként úgy tűnik, hogy elég hálátlan volt veled a rendszer. Vagy legalábbis elég méltatlannak tűnik az a levél, amit kiküldött az üggyel kapcsolatosan a JDC.

Azt mondod? 20 év után annyit sem mondtak, hogy köszi. Ha ez hálátlan, akkor igen. Voltak projektek, amelyek végén megveregették a vállamat, hogy „well done, you are the best”, volt, hogy bónuszt is kaptam. Még cikkeket is írtak rólam, hogy milyen menő vagyok. Azt gondolom, hogy elég sokat letettem az asztalra, hogy egy jobb, stabilabb, kidolgozottabb, tudatosabb szarvasi tábort alkossak. Sok embernek adtam tudást, önbizalmat vagy akár karriert. Csak idén kb. 12-14 hónapnyi túlórám lett, az előző éveket már nem is számolom. Hálában azt hiszem ez a szervezet soha nem volt erős, ez kiderült korábban távozó kollégák esetében is, akikkel azért hosszú éveken keresztül együtt is elég sokat tettünk azért, hogy a tábor egy branddé váljon, de ma köszönés nélkül sétálnak el mellettük…

Hol tart most az ügyed, mik a legfrissebb és legfontosabb eredmények?

Lement a szervezet belső vizsgálata, amiről nem beszélhetek, de sokat elárul róla, hogy a 11 fős csapatomból 3 embert hallgattak meg, miközben ezres nagyságrendben dolgoztam emberekkel évek során. Mindenesetre a hallottak alapján lezárták az ügyemet, és úgy döntöttek, hogy mennem kell. Számoltam ezzel, nem volt meglepetés. A vizsgálat elején én elismertem a hibáimat, és csak annyit kértem, hogy a lezárás emberséges legyen. Sőt, a folyamat során azt is felajánlottam, hogy közös megegyezéssel, méltósággal és humánusan váljunk el egymástól, hogy a történet minél kevésbé ártson a tábor jóhírének, aminél nem volt fontosabb számomra szakmailag és emberileg az elmúlt évtizedekben. A kommunikációból azonban kiderült, hogy ezt nem fogadták el és inkább a lejáratást választották, amit bizonyos körökben már el is ismertek.

Ebben a belső vizsgálatban téged is meghallgattak?

Igen, az elején én is kaptam kb. 40 percet, de utána kb. 50 napig teljes bizonytalanságban voltam, semmilyen információt nem kaptam. Ha nincs információ, akkor annak a helyét mindenki a fantáziájával pótolja ki, így én is csak azokat a városi pletykákat ismerem a saját ügyem kapcsán, amelyektől feláll a szőr a hátamon. Tehát valójában a folyamatban bárki bemehetett és mondhatta a saját álláspontját anélkül, hogy arról engem is megkérdeztek volna. Sokszor a személyes benyomásokból és érzelmekből lettek megváltoztathatatlan tények anélkül, hogy én is elmondhattam volna az én álláspontom, megvédhettem volna magam.

Viszont az nagyon jól esett, hogy sokan megkerestek, olyanok is, akikkel évek óta nem beszéltem, vagy eltávolodtunk a tábor vagy más körülmények miatt, régi barátok, volt kollégák a világ minden pontjáról, adományozók is, főleg a levél kiküldése után kaptam tömegesen hívásokat, leveleket, üzeneteket, amikben a JDC, a JDC csapatával, vagy a tábor munkájával kapcsolatos történeteiket és ezekkel, illetve más kollégákkal kapcsolatos sérelmeiket mesélték el, azzal, hogy „majd egyszer jól fog neked jönni”. Van köztük néhány elég kemény, még nekem is meglepő. Ma már látom, hogy vak voltam ezen a téren is, ugyanolyan multinacionális intézményt szolgáltam, mint bármelyik másik.

Friedman Sasha

Van egy csomó tudásod azt hol akarod hasznosítani?

Nehéz kérdés. Én tényleg a tábor-, oktatás- és programszervezésben vagyok jó – legyen szó fejlesztésről, képzésről, coachingról, projektvezetésről, csapatépítésről vagy koordinálásról. A levél persze, amit az adományozóktól a szarvasi zöldségbeszállítóig mindenki megkapott, valamennyire megnehezíti majd a dolgomat, de nem aggódom. Két évtized becsületes, nagy nyilvánosság előtt végzett munkája áll egy gyatra e-maillel szemben. Hívtak azóta is képzéseket tartani, de azt hiszem, most egy kis pihenőt tartok a közösségi léttől. Egy dolog azonban biztos, mindig is közösségi ember voltam és az is maradok. Ám Jiszrael cháj. Ám echad, ve-lev echad. (Izrael népe él. Egy nép és egy szív – szerk.) Ezt senki sem veheti el tőlem, és tudom, illetve remélem, hogy a hibáim ellenére is van megbocsátás, a közösség meg fog tartani, visszakapom azt a sok munkát és szeretetet, amit én is adtam.

Hogyan tervezed az életed? Mi a következő lépés?

Először egy kis csendre vágyom. Helyre szeretném hozni a magánéletem és az egészségem. Készítettem már egy önéletrajzot, amire eddig soha nem volt még szükségem, és persze egy LinkedIn-profilt. Mint a felnőttek. Aztán elkezdek dolgozni. Nem tudom még mit fog hozni a holnap, csak abban vagyok biztos, hogy mindig szeretettel és hálával fogok visszagondolni a Szarvason töltött legszebb éveimre és arra a sok ezer gyerekre és szülőre, akiket megismertem.

(Az interjúban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp