Túszszámtan – Az összehasonlíthatatlan számok összehasonlítása

Amikor nem lehetséges pontosan számolni, mert nem létezik a viszonyításra örök érvényű ördögi együttható. A lényeg a mítoszban rejlik. Abban az október 7-ig megmásíthatatlannak vélt ideában, hogy a zsidó állam mindig minden körülmények között megvédi a polgárait. A világ összes zsidóját megvédi.

Az egyik rokonom speciális légimentős volt az izraeli hadseregben. Egy olyan katonai egységben, amely a frontvonal mögött, az ellenséges területen helikopterrel leszáll, és percek alatt összeszedi a sebesülteket és a halottak földi maradványait. Nem hagyhatunk hátra senkit, összetartozunk. We are family – ahogy a lányom írta tizenhat évesen az auschwitzi talpfák közé tűzött kis fatáblájára. Anachnu mispacha achat. Egy család vagyunk. Mindenkit hazaviszünk. Élve vagy holtan.

Emlékszem arra a végtelenített feszültségre. A pillanatra, amikor kiderült. A sötét űrre a gyomromban, amiből nem volt felszabadulás, pedig a Vöröskereszt végre áthozta a libanoni határon a két elrabolt izraeli katonát.

Ehud Goldwasser és Eldad Regev azonban koporsóban érkezett haza 2008-ban, két évvel az elrablásuk után. A kiszabadításukra irányuló tárgyalások során a Hezbollah egyszer sem említette a tényt, hogy a két fiatalember már rég halott. Ezt az a szakértői vizsgálat állapította meg, amellyel azonosítani tudták a rendkívül rossz állapotban levő maradványokat, amelyeket az elítélt gyilkos, Szamir Kuntar szabadon bocsátásáért kaptak cserébe, további négy libanoni fogollyal együtt, valamint a Hezbollah terroristáinak 199 holttestét, akiket ideiglenesen Izraelben temettek el. A megállapodás végrehajtásáig Izrael nem kapott egyértelmű tájékoztatást arról, hogy az elrabolt izraeli katonák életben vannak-e.

A szabadon engedett Gilad Salitot fogadja Benjamin Netanjahu miniszterelnök (Fotó: Izraeli Védelmi Erők / Wikimédia Commons)

A szintén 2006-ban túszul ejtett Gilad Salitot, izraeli területre behatoló hamászos terroristák rabolták el. Sokáig nem volt bizonyíték arra, hogy életben van-e. Fogva tartásának vége felé, a családjával váltott pár levél, valamint egy hangszalag és egy videofelvétel húsz palesztin női fogoly elengedését érte meg Izraelnek.

Salit végül öt év után szabadulhatott ki a Hamász fogságából, 1027 palesztin foglyot adott cserébe Izrael. Az átadás folyamatában volt némi fennakadás, mert két palesztin nő megtagadta a visszatérést, de a nemzetközi figyelem fókuszában végül kénytelenek voltak feladni az ellenállást, és mégis visszaszállították őket Gázába.

Sokan emlékezhetünk Salit szabadulásának napjára, nekem a retinámba égett a sápadt, lesoványodott arc és az iszonyat a tekintetében. Tíz évvel később, 2011-ben Salit megházasodott. A hüpe alatt azonban B”H már egy egészen más, élettel teli embert láttunk.

Mindezek után most napok óta mindenhonnan ömlik az ízléstelen méricskélés. Korábban írtam már a zsidó állam geometriájáról, arról a különös területszámítási törvényszerűségről, amely szerint Izrael akárhány zsidót be tud és be kell fogadjon, miközben a világ elvárása szerint végtelen sokszor meg lehet és meg kellene osztani. Most pedig a számtan ideje jött el. Szorzás, osztás, összeadás, csupa pontos egyértelmű és világos, egzakt művelet. De van-e olyan számítás, amely szerint Kfir Bibasz tíz hónapos izraeli állampolgár élete és szabadsága nem éri meg négy, késelésért fogva tartott palesztin nő elengedését?

Aztán jönnek a vádak, hogy ennyire leértékeli Izrael a palesztin életeket. De ne feledkezzünk meg róla, hogy ez a Közel-Kelet. Ne próbáljunk európai mércével, hideg fejű matematikai logikával gondolkodni az alkudozások hagyományának szülőföldjén. Itt egészen más logika érvényesül.

A Gázában fogvatartott túszok szabadon engedését követelő poszter Tel-Avivban (Fotó: AFP)

Hat héttel a dél-izraeli barbár pogrom után az első sokkhatás alól felocsúdva arra gondolok, hogy az eddigi csalóka biztonságérzetünk kollektív önáltatás volt. Valójában sosem volt kérdés, hogy ami történt, régóta ott készülődött a földalatti alagutakban.

Izrael léte a biztonságunk záloga, Izrael minden zsidót hazavár és befogad. Ahol örök otthontalanként otthonra lelhetünk. A mieink hazahozatala a felmenőinkről szól, Izrael és polgárainak, valamint a világ zsidóságának biztonságáról. Arról, van-e jövő számunkra.

Aki egyszer is ránézett már a térképre. Arra a furcsa formájú alakzatra, a keskeny területre, a néhol pár kilométeres sávra a tengerig, ami ezt az országot jelenti. Ahonnan „a folyótól a tengerig” jelszóval annyiszor próbálták a zsidókat eltüntetni. Az biztosan érti, hogy Izrael kevésbé föld, sokkal inkább mítosz, amit fenn kell tartani.

A Vélemény rovatban közreadott cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp