Súlyos szexuális bűncselekményeket követtek el a terroristák az október 7-i támadás során

Több ezer bizonyíték, videofelvétel és tanúvallomás gyűlt össze a Hamász által nők és lányok ellen elkövetett szexuális bántalmazásokról. Az áldozatokat meggyilkolták, a globális nőjogi szervezetek azonban hallgatnak.

Figyelmeztetés: A cikk nemi erőszakot ábrázoló és felkavaró beszámolókat tartalmaz.

Az izraeli rendőrség törvényszéki bizonyítékok, videofelvételek és tanúvallomások, valamint a gyanúsítottak kihallgatása alapján dokumentálja a Hamász október 7-i Izrael elleni véres támadása során elkövetett nemi erőszak eseteit, derült ki a CNN riportjából. Az izraeli rendőrség nyomozása alapján a terroristák ámokfutása során elfogott nőket és lányokat szexuálisan brutálisan bántalmazták, valamint fizikailag megkínozták és megölték őket.

A Hamász egyik terroristája október 7-én a Nova zenei fesztiválon végrehajtott tömeggyilkosság alatt

Dudi Katz felügyelő az amerikai csatornának elmondta, hogy a rendőrök több mint ezer vallomást és több mint 60 ezer videót gyűjtöttek össze a támadásokkal kapcsolatban, amelyek között olyanok beszámolói is szerepelnek, akik arról beszéltek, hogy láttak terroristákat nőket megerőszakolni. Hozzátette, hogy a nyomozók nem rendelkeznek első kézből származó tanúvallomásokkal, és az sem világos, hogy a nemi erőszak áldozatai közül túlélte-e bárki is a súlyos bántalmazást.

Jakov Sabtaj rendőrfőnök szerint a nyomozás potenciálisan büntetőeljárásokhoz vezethet, de egyelőre a dokumentálás az elsődleges feladat.

Kohav Elkajam-Levi, a Héber Egyetem emberi jogi szakértője kollégáival civil bizottságot hozott létre a kegyetlenkedések bizonyítékainak dokumentálására, attól tartva, hogy miközben a háború Gázát és palesztinok ezreinek életét pusztítja, a világ hajlamosnak tűnik átnézni az izraeli nők és lányok elleni erőszak felett. „Soha nem fogunk tudni mindent, ami velük történt” – mondta Elkajam-Levi a CNN-nek.

„Tudjuk, hogy a legtöbb nőt, akit megerőszakoltak és akit szexuálisan bántalmaztak, meg is ölték”

– hangsúlyozta. Rámutatott egy ENSZ-nyilatkozatra, amely alig egy héttel a terrortámadás után nem tett említést a szexuális erőszakról.

„Ez sokkal rosszabb, mint a hallgatás vagy a sértés, nekünk, izraeli nőknek, a gyermekeinknek és a népünknek” – fogalmazott az ENSZ nyilatkozatával kapcsolatban. „Amikor nem ismernek el minket, nem ismerik el, hogy mi történt itt, akkor cserbenhagyják az emberiséget” – tette hozzá az emberi jogi szakértő.

A CNN-nek adott beszámolók szörnyű, embertelen bűncselekményeket részleteznek.

Az elit 669-es speciális katonai mentőegység egyik tagja elmondta, hogy korábban is találkozott már különféle események áldozataival, de az október 7-i erőszak elképzelhetetlen volt.

Beeri kibucban házról házra járva kereste a vérengzés után még életben maradt embereket, és két tizenéves lány holttestét találta meg egy hálószobában. „Az egyik az ágyon feküdt. A másik a földön” – mondta el a CNN-nek. A katona, aki nem akarta, hogy nevét nyilvánosságra hozzák, azt mondta, hogy a földön fekvő lány a hasán feküdt. Nem volt kétsége afelől, hogy a tinédzsert megerőszakolták, de azt nem tudta, hogy a lány meghalt-e azelőtt.

„A nadrágja le volt húzva a térde alá, és volt egy lőtt seb a nyakának a hátsó oldalán, a feje közelében” – mesélte. „A feje körül vértócsa volt, és a háta alsó részén ondómaradványok voltak.” Az ágyon fekvő lánynak zúzódások voltak az egész testén és egy lőtt seb a mellkasán – mondta, hozzátéve, hogy a két lányt kivégeztek, és valószínűleg megerőszakolták a saját hálószobájukban.

Mások hasonló borzalmakról számoltak be a Nova zenei fesztiválról, ahol több száz fiatalt gyilkoltak meg a terroristák.

Tájkép tömegmészárlás után

Posztapokaliptikus filmeket idéző drónfelvétel az izraeli zenei fesztivál helyszínéről, ahol szombaton vérengzést rendezetek a palesztin Hamász terroristái.

Rami Smuel, a fesztivál egyik szervezője elmondta, hogy látott ruhátlan női áldozatokat, amikor menekült, és nincsenek kétségei a történtekkel kapcsolatban. „A lábaikat szétfeszítették, és néhányukat szabályosan lemészárolták” – mondta a CNN-nek. Hozzátette, hogy úgy tűnt, kifejezetten a nőket vették célba a szexuális erőszakkal. „Miért nem [vették le] a ruhákat a férfiakról?” – tette fel a kérdést Smuel.

„Csak a nőket, csak a fiatal lányokat, a gyönyörű lányokat, miért?”

Az izraeli rendőrség elismeri, hogy a nyomozás hónapokig is eltarthat, és Elkajam-Levi szerint továbbra sem világos, hogy az esetleges vádemeléseket hogyan és hol fogják lefolytatni, bár megjegyezte, hogy a kettős állampolgárok egyes családjai Izraelen kívül, más országokban is kereshetnek igazságot, valamint nemzetközi bíróságokon is folytathatnak eljárást.

A tisztviselők azonban a sajtótájékoztatón világos képet adtak az általuk összegyűjtött bizonyítékokról, amelyek között szerepelt egy olyan nő beszámolója is, aki október 7-én rejtekhelyéről szemtanúja volt a Nova fesztiválon elkövetett támadásnak.

„Előre döntött valakit, és láttam, hogy megerőszakolja, majd továbbadta valaki másnak” – mondta el arról, amit látott a nő, akit nem neveztek meg a riportban. „Életben volt, lábra állt, és vérzett a háta. Láttam, hogy a haját tépte. Hosszú barna haja volt.” A szemtanú hozzátette:

„Emlékszem, hogy láttam, ahogy egy másik terrorista megerőszakolja, és közben fejbe lövi.”

Izraeli nőjogi szervezetek demonstrációja Tel-Avivban a Hamász által elkövetett emberiség elleni bűncselekményekre hívja fel a figyelmet

Izrael fokozni kívánja a nemzetközi nyomást a terroristák által elkövetett nemi erőszak esetek ügyében, írja a Ynet. Világszerte ugyanis hallatszanak olyan állítások, miszerint ilyen cselekmények egyáltalán nem történtek meg, ezekről az esetekről sokszor a globális nőjogi szervezetek sem beszélnek, és nem is ítélték el azokat. November 25. a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja lesz, ami kapcsán az izraeli külügyminisztérium egy nagyszabású globális figyelemfelkeltő kampányon dolgozik.

Az izraeli nőjogi szervezetek nemrég demonstrációt tartottak, amelyen keményen bírálták azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek továbbra is hallgatnak a Hamász által elkövetett emberiség elleni bűncselekményekről.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp