Kiemelkedő, de kevésbé ismert zsidó személyiségek, akik megváltoztatták Budapest arculatát a dualizmus kori modernizáció idején, amikor jól megfért egymás mellett a rendkívül erős magyarság- és a zsidó identitástudat. Könyvbemutatón jártunk a Goldmark teremben.
A Goldmark terem zsúfolásig telt szerda este, Nádor Éva új kötetének bemutatójára. A Micsoda évtizedek! – Budapesti zsidó polgárok című könyvet a szerző Dési Jánossal beszélgetve mutatta be, a szövegrészleteket Katz Petrától hallhattuk.
Lehet még újat mondani erről a korszakról? – volt Dési János első kérdése, ami után a szerző lelkesen mesélt a magyarországi zsidóság aranykoráról, amelyekben az egyéni, különleges történeteket kereste.
„A családtörténeti részben szereplő tizennégy család közül szubjektív szempontok alapján hat nagypolgári, nyolc kis- vagy középpolgári családot válogattam be a könyvbe, mivel ez utóbbi rétegek történelmi feldolgozása mostanáig nagyon szegényes volt. Olyanokat kerestem, akik nem voltak annyira a közvélemény homlokterében”
– mondta el Nádor Éva.
Ilyen például Balázs Mór, akinek a kisföldalattit és a villamost köszönhetjük. De kevesen ismerik Káldi Jenőt is, aki fontos szereplője volt az autósportnak. A gazdasági élet ismert alakja volt, több cég igazgatósági tagja, sokan ismerték a társasági életből, vagyonos ember volt, komoly műgyűjteménnyel.
Wahrmann Mór neve viszont ismertebb, de nem eléggé. Amellett, hogy hitközségi elnök volt, ő terjesztette be azt a máig ható, jelentős törvényjavaslatot, amelynek alapján Pest és Buda egyesült, ennek ellenére ma csak egy kis köz viseli a nevét Újlipótvárosban.
A könyv második része bemutatja az emancipáció korszakának részleteit. Azt a kérdést járja körül, hogyan került be ennyi zsidó a gazdasági életbe a kiegyezés után. A piaci háttér, a dualizmus korában indult fejlődés volt, melynek hatására ezek a jelentős személyiségek komoly karriert tudtak befutni. Ehhez azonban sok minden kellett.
A legfontosabb alapvetés, hogy a zsidók mobilisak voltak, és a tőkéjük is mobilizálható volt, ez pedig lényeges feltétele volt, hogy viszonylag könnyedén be tudtak kapcsolódni a gazdasági vérkeringésbe.
Ezen kívül a könyv szereplői szakmailag és emberileg mindannyian kiváló képességekkel és óriási ambícióval rendelkeztek, ennek köszönhető, hogy ilyen nagyívű pályát futottak be. Még azok is, akik szegényebb családba születtek például báró Kornfeld Zsigmond, aki amikor Magyarországra jött, nem is tudott magyarul, de egy éven belül beszédet mondott az Akadémián magyar nyelven.
A szomszédos országokban a zsidóság sokkal inkább elkülönült a magyarországi helyzethez képest. Itthon azonban pozíciót vállaltak a zsidó közösségben, miközben határozottan törekedtek az asszimilációra, és részt vállaltak a magyar politikai közéletben.
Ebben a történelmi korban jól megfért egymás mellett a rendkívül erős magyarságtudat és zsidó identitástudat. Richter Gedeontól kezdve, a könyvben szereplő összes kimagasló személyiség a szakmai kiválóság mellett, kimagasló emberi kvalitásokkal is bírt. Mindent megtettek a hazáért, és el sem tudták képzelni – amit mi azonban sajnos tudunk –, hogy bármi is történhetne velük.
Mindez végig ott motoszkál az olvasó fejében, ahogy a korabeli sikertörténeteket olvassa a könyvben. A tragédia persze azokkal is ugyanúgy megtörtént, akik nem asszimilálódtak. Szerencsés volt, aki nem érte meg a vészkorszakot, mint például Weiss Manfréd.
Akik pedig túlélték a Soát, azokat az államosítás sújtotta, így az ő világuk duplán megsemmisült.
Nádor Éva Kutatásai során arra számított, hogy valamilyen konklúzió lesz levonható a kis- és nagypolgárság életmódjának különbségeiből, de arra jutott, hogy végül is nem voltak óriási különbségek az életfelfogásuk között. Mindkét rétegben fontos volt a kultúra, a zene, az olvasás. A család szeretete és a társasági élet. Az életforma csak annyiban különbözött, hogy egyikük Gödre, vagy Siófokra járt nyaralni (Zsidófok), a gazdagabbak pedig Abbáziába, de a motivációk ugyanazok voltak: asszimiláció és kemény munka.
Sok szó esik a könyvben a korabeli kávéházakról is. „Nagyon jó volt erről írni, édesapámtól sokat hallottam az akkori kávéházi életről” – mondta a szerző. Mindenkinek magvolt a maga törzshelye, a kispolgároknak ugyanúgy, mint a nagypolgárságnak. A kávéházak tulajdonosai pedig mindent elkövettek, hogy megtartsák a törzsvendégeiket.
„A kávéház azért jó, mert az ember még sincs otthon és legalább szabad levegőn sem kell lenni”
– idézték fel Karinthy szavait a beszélgetés zárszavaként, majd Masa Tamás és Anita előadásában megelevenedtek a korabeli kuplék a Goldmark terem színpadán.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
