A Jad Vasem elnöke szerint ezzel Erdan nagykövet szégyent hozott a holokauszt áldozataira és Izrael Államra egyaránt.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának kedd esti ülésén Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete egy sárga csillagot tűzött az öltönyére, amelyre a Never Again (Soha többé) felirat volt írva, számolt be a Ynet.
„Ha ez a tanács 1944 júniusában ült volna össze, akkor a nácik üzemanyag hiányával és a németek Nagy-Britannia ellen elszenvedett nagyszámú veszteségével foglalkozott volna”
– mondta a nagykövet „Fegyverszünetet követelne, mielőtt az oroszok visszafoglalják Sztálingrádot” – tette hozzá.
„Amikor zsidó csecsemőket égettek el Auschwitzban, a világ hallgatott, ma zsidó csecsemőket éget el a náci Hamász Beeriben és több helyen délen, és a világ megint hallgat”
– hangsúlyozta Erdan.
„Néhányan közületek semmit sem tanultak az elmúlt 80 évben. Néhányan elfelejtették, hogy miért is hozták létre ezt a testületet… Ahogy a nagyszüleim és zsidók millióinak nagyszülei, mostantól a csapatom és én is sárga csillagot fogunk viselni… Addig fogjuk viselni ezt a csillagot, amíg fel nem ébredtek, és el nem ítélik a Hamász kegyetlenkedéseit”
– jelentette ki az izraeli nagykövet, aki beszédében Ali Hámenei iráni legfelsőbb vezetőt Adolf Hitlerhez hasonlította:
„Irán ajatollah rezsimje a mai nácik, Hámenei a Führer, és a hadseregükhöz tartozik a Hamász, az Iszlám Dzsihád, a Hezbollah, a hútik, a Forradalmi Gárda és más terrorszervezetek… Ha Hitlernek lenne Twitter-fiókja, az ugyanúgy nézne ki, mint Hámeneié” – mondta.
Erdan sárga csillagos kiállását nem mindenki nézte jó szemmel Izraelben, köztük Dani Dajan, a holokauszt áldozatainak hivatalos izraeli emlékhelye, a Jad Vasem elnöke sem.
„Ez a cselekedet szégyent hoz a holokauszt áldozataira és Izrael Államra egyaránt. A sárga csillag a zsidó nép tehetetlenségét jelképezi, amely mások kegyeinek van kiszolgáltatva. Ma független államunk és erős hadseregünk van. A saját urai vagyunk. Ezért kék-fehér zászlót fogunk viselni, nem pedig sárga csillagot”
– hangoztatta a Jad Vasem elnöke.
„Kétéves kislány voltam, amikor a sárga csillag viselésére kényszerítették, ami azt jelképezte, hogy velem és a szüleimmel azt csinálhatnak a nácik és szövetségeseik, amit csak akarnak” – kritizálta az izraeli nagykövet döntését Kolet Avital, a Holokauszt-túlélők Izraeli Szervezeti Központjának elnöke, aki szerint, amit Erdan tett az „olcsó, megalázó és felháborító”.
„Nem vagyunk védtelen nép, ez nem a holokauszt, az ENSZ nem nácik és vannak barátaink is a világon. Elég az olcsó trükkökből. Erdan nagykövetnek bocsánatot kell kérnie”
– modnta Avital.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!