Zelenszkij ukrajnai rabbikkal együtt emlékezett a Babij Jar-i mészárlás áldozataira

A Babij Jar-i tragédia a holokauszt világméretű szimbólumává vált, mondta az ukrán elnök.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben ukrajnai rabbikkal együtt részt vett a második világháború idején több tízezer ezer zsidó halálát követelő Babij Jar-i tragédia áldozatainak emlékére rendezett megemlékezésen, közölte az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetsége a Facebookon.

 

„A második világháború alatti Babij Jar-i tragédia a holokauszt világméretű szimbólumává vált. 1941. szeptember 29-én a nácik megkezdték a kijevi zsidó lakosság tömeges kivégzését. Több mint 22 ezer embert lőttek agyon. A halál futószalagja még október közepén sem állt meg, az áldozatok száma meghaladta az 50 ezret”

– emlékeztetett Zelenszkij. Beszédében megjegyezte, hogy a judaizmus ma Ukrajnában minden megkülönböztetés nélkül virágzik és fejlődik. Átadta üdvözletét a zsidó közösségnek, amely ezen estén ünnepli szukotot, a sátrak ünnepét.

Az ukrán elnök kérésére ezúttal a ceremónia visszafogott, résztvevőinek száma pedig korlátozott volt: rabbik vettek részt rajta Ukrajna különböző városaiból, Kijevből, Berdicsevből, Zsitomirból, Bila Cerkvából és Cserkasziból, élükön az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetsége tanácsának alelnökével, Rafael Rutman rabbival, írta a hitközség közleményében.

A ma Kijevhez tartozó Babij Jarban történt a második világháború történetének egyik legnagyobb tömegmészárlása. 1941. szeptember 29-én és 30-án a német megszállók több mint 33 ezer zsidót tereltek össze és lőttek agyon egy szakadéknál. A következő több mint két év során további tömeges kivégzések történtek ott, az áldozatok között voltak romák, nem zsidó kijevi lakosok, partizánok, szovjet hadifoglyok, egyes források szerint magyarok és csehek is. A kivégzettek száma egyes források szerint meghaladta a százezret.

80 éve történt a holokauszt egyik legnagyobb tömegmészárlása

A náci alakulatok 1941. szeptember 29-30-án mintegy 34 ezer zsidó férfit, nőt és gyereket lőttek agyon a Kijevben lévő Babij Jar-i szurdokban.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp