Október 9-én temetik Fahidi Évát

A népszerű holokauszt-túlélő és aktivista 97 évesen hunyt el. Várják a tisztelőket a szertartásra.

Fahidi Éva 1925-ben született debreceni nagypolgári zsidó családba. Szülei ugyan 1936-ban kikeresztelkedtek, és ő maga 1943-ban érettségizett a debreceni katolikus Svetits Katolikus Leánynevelő Intézetben, de nem sokkal később deportálták Auschwitzba, majd az allendorfi kényszermunkatáborba került.

Zongoraművésznek készült, azonban az embertelen munka tönkretette a hátát. A rendszerváltásig nem beszélt a holokauszt traumájáról, később azonban több könyvet is írt erről, és még idős korában is rendszeresen vállalt nyilvános szerepléseket.

A temetése október 9-én, hétfőn 13 óra 45 perckor lesz a budapesti Farkasréti temetőben (Németvölgyi út 99. szám).

A család kéri a gyászolókat és a tisztelőket, hogy Fahidi Évától a szertartáson sárga színű virággal búcsúzzanak el, hiszen a sárga volt a kedvenc színe.

Nekem senki se mondja meg, milyen volt a holokauszt

Sóvirág című tánc előadása évek óta nagy sikerrel fut a Vígszínházban. Furcsállja, hogy nagy dolognak tartják az emberek, hogy 93 évesen még táncol, mert számára nincs ennél természetesebb kifejezé…

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp