Önálló intézményként, új kuratóriummal működik tovább a Csányi5

A Csányi5 észrevehetően, erősebb marketinggel, innovatív programokkal jelentkezne a jövőben.

A Csányi5 – Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár, Erzsébetváros Önkormányzatának döntése alapján, önálló intézmény lett. A házat szeptember 1-jétől az újjáalakult az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány működteti teljeskörűen, olvasható a Csányi5 Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

 

A megújult alapítvány kuratóriumának elnöke Heisler András, a Mazsihisz volt elnöke lett.

Az alapítvány tagjai:

  • Katz Petra, a 6SZÍN teatrumot vezetője,
  • Saly Noémi, irodalom- és Budapest-történész,
  • Szücs Balázs, Erzsébetváros egyházügyi- és civil alpolgármestere,
  • Zeitler Ádám, a Milestone Intézet egyik alapítója, az OR-ZSE rabbihallgatója.

Az intézmény operatív vezetője továbbra is Lefkovics Zsófia marad.

Heisler András a Csányi utcai intézmény jövőjéről a kedden megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy

„politikamentesen, a zsidó kultúrára, a zsidó-nem zsidó szimbiózis értékteremtésére, a budapesti, különösen az erzsébetvárosi zsidóság történelmére és kiemelten a fiatalok, diákok, iskolák felé történő ismeretterjesztésre szeretne az intézmény” koncentrálni – észrevehetően, erősebb marketinggel, innovatív programokkal.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp