A jegyellenőrök zsidózni kezdtek a konfliktus során.
Egy 48 éves, idegenvezetőként dolgozó nő és 65 éves édesanyja turistaként érkezett a magyar fővárosba. Múlt hét csütörtökön az egyik metró kijáratánál keveredtek konfliktusba két olyan emberrel, akik jegyellenőrnek mondták magukat.
Az ellenőrök – akik igazolványt állítólag nem tudtak felmutatni – azt mondták nekik, hogy a jegyük nem érvényes, mert elhagyták Budapest központját, és ezért ki kell fizetniük egy elmondásuk szerint nagyjából 24 ezer forintnak megfeleltethető bírságot, írja az index.hu.
„Édesanyám nagyon jól ismeri Budapestet, és amikor azt mondta nekik, hogy nem mondanak igazat, akkor kitört a vita. Nagyon hamar rájöttünk, hogy át akarnak verni minket. Elvették az útlevelünket, és meg akartak büntetni minket. Más turistákat is megállítottak, akik leszálltak a szerelvényről, és ugyanazt mondták nekik. Mi nem fizettünk” – idézte fel a 48 éves nő, Tamar.
A két megtámadott izraeli turista
Elmondása szerint az ellenőrök egy olyan helyen álltak, ahol nem volt térfigyelő kamera. Végül úgy döntöttek, hogy rendőrt hívnak, és elkezdték lefotózni az ellenőröket akik erre zsidózni kezdtek és nekik estek.
Egyikük a 48 éves nőt lökte a földre, és megpróbálta elvenni a kameráját, a másik pedig megütötte az édesanyját. Eközben azt mondták nekik, hogy
zsidók vagytok, menjetek vissza Izraelbe, miközben azt mutogatta nekik, hogy hosszú az orruk.
Jelenleg rendőrségi vizsgálat folyik az ügyben.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
A Kibic Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.