Zsidó tippek, hogyan fokozzuk a vágyat és az intimitást a kapcsolatunkban

Mindannyiunk életében fontos, hogy a szexualitás jól működjön, de nem mindig tudjuk, hogyan lendüljünk túl egy-egy nehézségen. Íme néhány ősi zsidó tipp, aminek még egészségügyi előnyei is vannak.

Kevesen tudják, hogy a zsidóság szexuális szokásainak egyik legtitokzatosabb területe a niddah törvénye, a férj és a feleség elválasztása a nő menstruációja idején. Első hallásra ez a gyakorlat életidegennek és megvalósíthatatlannak tűnhet a mai korban, pedig számos olyan előnye van, amit érdemes legalább részben eltanulni.

A zsidóságban a férfi és a nő közötti elválás ideje a vér első jelével kezdődik, és a nő hetedik „tiszta napjának” estéjével ér véget. Ez bizony azt jelenti, hogy egy pár havonta legalább 12 napig nem érhet egymáshoz. A judaizmus tiltja a férfiak maszturbációját, így ez az időszak a férfi számára is az önmegtartóztatásról szól. A niddah, vagyis az elválasztás végén a nőnek el kell mennie egy kóser mikvébe, és megmerítkeznie egy rituális medencében, hogy aztán újra együtt lehessen a férjével.

A zsidóság legszentebb könyve, a Tóra (Mózes 5 könyve a Bibliából) nem határozza meg a niddah törvényeinek okát, de ennek az időszaknak fizikai és pszichológiai előnyei is vannak.

Segít túllendülni a meddőségen

Nyilvánvalóak és tagadhatatlanok a niddah termékenységi előnyei, és valójában figyelemre méltó, hogy ezek a törvények milyen szoros párhuzamban állnak a mai egészségügyi szakemberek tanácsaival. Ha a pároknak nehézségei vannak a fogamzás során, a modern orvosok rendszeresen azt tanácsolják nekik, hogy a női menstruáció körüli két hétben tartózkodjanak a nemi élettől (hogy növeljék a férfi spermaszámát abban az időszakban, amikor a fogantatás nem lehetséges), és minden második éjszakán legyenek együtt a maradék két hétben.

Kevesebb nőgyógyászati betegség

  • A menstruációs időszak alatt szexuális életet folytató nők érzékenyebbek a különféle hüvelyi fertőzésekre, valamint fokozott a méhnyakrák kockázata.
  • A rituális szokásokat betartó nők ráadásul jobban figyelik a havi ciklusukat, és előbb észreveszik, ha valamilyen nőgyógyászati betegségük van.

Fokozza az intimitást

A rabbik mindig a pszichológiai előnyöket hangsúlyozták leginkább.

  • A kéthetes kényszerszünet arra ösztönzi a házaspárt, hogy más, szellemi területen is mélyítsék el egymással a kapcsolatot.
  • A niddah ráadásul mindkét félnek lehetőséget ad a pihenésre anélkül, hogy bárki is visszautasítva érezné magát.
  • Ezen kívül a kéthetes várakozás segít felépíteni a párban az egymás iránti vágyat, ami különlegesebbé teszi a közösülést a hátralévő két hétben.
  • A rabbik hangsúlyozzák továbbá az önfegyelem értékét egy olyan alapvető késztetésben, mint a szexualitás.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp